szolga
szolga főnév ..gát, ..gája
1. (1945 előtt) Az a rendsz. szerződéses (férfi) alkalmazott, aki megszabott bérért vkinek a háztartásában, gazdaságában v. a személye körül fizikai jellegű munkát végez. Hű, jó, régi, rossz szolga; beállt, elszegődött szolgának. A szolga felhordta a csomagokat. (szójárás) Magad → uram, ha szolgád nincs. [A királyné] csorda számra tartja gyülevész | szolgáit, éppenséggel mintha minden | hajszála egy őrzőt kívánna. (Katona József) Toldi a jó késsel a cipót fölszelte, S a cipóvad a húst jóízűen nyelte. | S mily örömmel nézte Bence, a hű szolga! | Jobban esett, mintha maga falta volna. (Arany János) Az elemózsiát elviszi az úrfi szolgája is. (Gárdonyi Géza) Szolgái fáklyákat tartanak kezökben. (Babits Mihály)
2. (régies) <Szellemi munkát végző intézménynél, hivatalban> a fizikai munkát végző alkalmazott; altiszt, hivatalsegéd. Egyetemi szolga; törvényszéki szolga. Tanítás után a szolga kitakarította a tantermeket. A szolga elvitte a hivatal postáját.
3. (átvitt értelemben, választékos) Olyan személy, aki önként vállalt függő viszonyban vkit, vmit, kül. vmely közösséget szolgál. A nép hűséges szolgája; (vallásügy) Isten szolgája: egyházi ember, pap. Igaz s hív | szolgája volt hazánknak … negyven esztendeig. (Katona József) Ott állnak fegyverben az újonc honvédek – Szabadság szolgái, mind elszánt cselédek. (Sárosy Gyula) [A király] adományát tízszeresen adja. | Jut is abból minden papnak és barátnak: Az isten szolgái szűk időt nem látnak. (Arany János) || a. (átvitt értelemben, rosszalló) Az, aki önként, fenntartás, ellentmondás nélkül, alázatosan szolgál vkit, vmit, v. követi vkinek a parancsát, rendelkezésére áll. A burzsoázia szolgája; a fasizmus hű szolgája. Ismét magyar lett a magyar, Mert ekkorig nem volt a, Hogy is lett volna? szolga volt, S nem magyar, aki szolga. (Petőfi Sándor) [A fajtám sorsa.] Mert gyáva volt és szolga volt S életét élni sohse merte, | A Sors, a sorsa, | Hajh, be megverte, be megverte. (Ady Endre)
4. (1. személyű birtokos személyraggal) (népies, régies)
<Gyermek v. fiatalabb kedves személy megszólításaként:> édes szolgám; kedves szolgám. Ne menj, édes szolgám, jaj, ne menj messzére | Egész Nagyfalunak keserűségére; | Jaj! ne hagyd bitangul az ős Toldi házat. (Arany János)
5. (3. személyű birtokos személyraggal) (régies) <Köszönésben, levélben udvariassági formaként v. puszta formaságként:> (igaz, tisztelő) híve. Alázatos szolgája: a) <tiszteletet kifejező, élőszóban haszn. köszönési, ill. levelet befejező formulaként>; b) (hivatalos, 1945 előtt) <folyamodványt, kérvényt záró formulaként az aláírás előtti helyen>; igaz szolgája; kész szolgája. Legnagyobb szerencséim közé számlálom, ha legkisebb szolgái közzűl egy lehetek. (Csokonai Vitéz Mihály) Magyarul beszélt a kapitány. Régóta itt fekhetett már az országban, megtanulhatta a nyelvet. – Alázatos szolgájuk az uraknak … – Hozott Isten, bajtárs, – fogadá Ocskay. (Jókai Mór)
6. (átvitt értelemben, ritka) Az, akinek parancsolnak. Felhányattuk egész leveles nagy tárunk: De sem ez az ország, sem régi királyi Soha nem voltak más fizető szolgái. (Arany János)
7. (tájszó, régies) Szolgafa (2).
Szóösszetétel(ek): 1. szolgaalázat; szolgabér; szolgabüszkeség; szolgacsapat; szolgacsoport; szolgaember; szolgaerény; szolgafiú; szolgagyerek; szolgahajlamú; szolgahiány; szolgajárom; szolgakenyér; szolgakéz; szolgamunka; szolganemzedék; szolganő; szolgarendű; szolgasereg; szolgasors; szolgaszemélyzet; szolgatárs; 2. háziszolga; hivatalszolga; iskolaszolga; közszolga; rabszolga; tisztiszolga, törvényszolga.
