szemtelen
szemtelen [ë-e-e] melléknév -ül, -ebb [e] (rosszalló)
1. Viselkedésben, beszédben mások iránt tiszteletet nem tanúsító, sőt bántóan, kihívóan viselkedő, egyszersmind e magatartása miatt szégyenkezést nem érző <személy>; arcátlan. Szemtelen alak, fráter. Ez a szemtelen kölyök folyton felesel. Szóláshasonlat(ok): szemtelen, mint a piaci → légy; szemtelen, mint a → poloska. Eddig az én jogom volt beteg lenni, és az is voltam, de Pista olyan szemtelen, gyalázatos, hogy még le is fekszik. (Móricz Zsigmond) || a. Ilyen személyre jellemző <magatartás>. Szemtelenül beszél. Bármit mond a szemtelen hízelgés, Nincsen többé szertett király! (Petőfi Sándor) Gúnyt érzett ki minden szavából. A szánalom… jogán fölényesen, majdnem szemtelenül szólt hozzá: – Jónapot, tanár úr. Hogy van? (Kosztolányi Dezső)
2. Olyan <személy>, aki aránytalanul sokat követel vmiért, v. aki mások rovására akar illetéktelen előnyökhöz jutni. Hogy merészel ennyit kérni érte ez a szemtelen kofa!? Adok nekik, a szemtelen tolvaj rablóknak kétszáz forintot, punktum – és adott a kifizetésnél… százötven forintot. (Mikszáth Kálmán)
3. Az igazságtól nyilvánvalóan eltérő, az erkölcsi jóérzést sértő <megnyilatkozás>. Hazugság, szemtelen hazugság. (Petőfi Sándor)
4. Az ember közelébe tolakodó, nyugalmát, békéjét háborító. Szemtelen darázs, légy, muslica. Csipogva fürdik s üt tanyát most A szemtelen veréb. (Tompa Mihály)
5. Becstelen, erkölcstelen <személy>, Te szemtelen csirkefogó!
