szerető
szerető [e-e] melléknév és főnév
I. melléknév (-n, -bb)
1. Olyan, aki, ami szeret (1, 3–4) vkit, vmit. Szerető apa; szerető szív, testvér; a szüleit szerető gyermek; a hivatását szerető orvos; a táncot szerető lány; mulatni, tréfálni szerető fiatalember. Ölel szerető fiad, Feri. Mosolyogva néz a földre A szelíd nap sugara, Mint elalvó gyermekére Néz a szerető anya. (Petőfi Sándor) Rászedi megcsalja im szerető atyját. (Gyulai Pál) || a. (régies) Olyan, aki másokat szeret, aki tele van szeretettel; jó. Tűrheted-e, hogy… a legjobb, a legszeretőbb család ennyit szenvedjen…? (Eötvös József)
2. Szeretetre valló, szeretetet mutató, szeretetből fakadó. Szerető gondoskodás. A kinti ellenséges… légkör után… úgy isszuk ezt a békés, szerető hangulatot, mint a halálosan szomjazó a forrásvizet. (Kuncz Aladár)
3. (régies) Szeretett, kedves. Megölé némely nap szerető szolgámat. (Arany János)
II. főnév -t, -je [e]
1. (gyak. rosszalló) Vkinek szerelmi viszonyban társa, kedvese; barát, barátnő. Szeretője van; szeretője lett vkinek; szeretője lett vkinek; szeretőt tart. Szakított a szeretőjével. Szörnyű a bűn, terhes a vád; Ki a tettet végrehajtá Szeretőd ím maga vall rád. (Arany János) Sem ivásra, sem szeretőkre nem költött. (Mikszáth Kálmán) Szeretőkért rejtjük a bánatunk, Szeretőnkért, ki a tilosba jár. (Ady Endre)
2. (népies) Az a legény, ill. leány, akibe vki szerelmes, akivel gyakran együtt van, esetleg Akivel majd házasságra akar lépni; szerelmes. Édes kis szeretőm, de szeretlek! Sej, haj édesanyám, huszár a szeretőm. (népköltés) Hív szeretőt az ég alatt ne kérj kebelem! (Berzsenyi Dániel) Jöjjön utolszor szép szeretője, Titkos arája. (Arany János) A legkülönb leány volt a környéken, lett is volna szeretője minden ujjára tíz. (Mikszáth Kálmán)
Szóösszetétel(ek): 1. szeretőtartás; szeretőtartó; 2. békeszerető; csendszerető; szabadságszerető; vendégszerető.
