süket
süket [e] melléknév és főnév, (népies, régies) siket
I. melléknév -en, -ebb [ë, e]
1. Olyan <ember>, aki fülének, hallószervének fogyatékossága miatt nem hall, hallásra képtelen. Fél fülére, jobb fülére süket; süket vagy, hogy nem hallod?; nem vagyok süket!: ne kiabálj, hallom v. hallottam, amit mondasz v. mondtál; süketnek tetteti magát: nem akar meghallani, észrevenni vmit. Szóláshasonlat(ok): süket, mint az → ágyú; süket, mint a → föld. Beteg vagyok, süket, vak és vén. (Arany János) Rimánkodom nekik …, de … úgy tesznek, mintha süketek volnának. (Mikszáth Kálmán) Az ápolónő időnként a fülébe ordít …, mert az öregúr nemcsak vak, hanem süket is. (Kosztolányi Dezső) || a. (durva v. túlzó) Olyan <ember>, akinek gyenge a hallóérzéke, aki nagyot hall. Hangosan szólj hozzá, mert süket! Gúnyolják a szegény süket asszonyt. || b. (rendsz. rosszalló) Süket fül(ek): a) hallásra képtelen v. nagyot halló fül(ek). A fene a süket fülét! b) (átvitt értelemben) <állandósult szókapcsolatokban:> Süket füleknek beszél: senki sem figyel rá, senki sem akarja hallani v. meghallgatni azt, amit mond; süket fülekre talál: <intelmét, kérését, panaszát, tanácsát> senki sem hallgatja meg, nem fogadja meg, nem veszi figyelembe. || c. (bizalmas) Zenei hallás nélküli. Süket a füle, sose lesz belőle muzsikus.
2. (átvitt értelemben, választékos, rosszalló) Olyan <ember>, aki dacból, érzéketlenségből v. közömbösségből nem hallgatja meg, nem veszi tudomásul vkinek a szavát, intését, tanácsát, kérését. Süket vmire. Hiába kérlelték, süket maradt. Minden kérésre süket. Szóláshasonlat(ok): hallgat, mint a süket disznó ← a búzában. Maga veri följebb adaját [= adóját] a császár: Ám Etelét ily szó találja süketnek, Látnia színét sem engedi követnek. (Arany János) || a. (irodalmi nyelvben, rosszalló) Érzéketlen, közönyös <személy>, színtelen, szürke <lelki tartalom>. Süketen és vakon megy el vmi mellett: <közömbösségében, érzéketlenségében> nem veszi észre. Szent zűrzavar az én sok álmom. Neked minden álmod süket. (Ady Endre)
3. (népies, gyak. rosszalló) Tompa, érctelen v. elfojtott, mélyről jövő <hang>, ill. ilyen hangú <hangszer>. Süket hangú énekes, szónok. A dob süketen pereg. Olyan süket ez a zongora Koronkint föl-fölveré a csendet egy-egy zuhanás mindig siketebben hangzó nesze. (Jókai Mór) || a. (népies, rosszalló) Rossz akusztikájú, a hangot elnyelő <térség, helyiség>; olyan, amelyben rosszak a hallási viszonyok. Süket színház, terem.
4. (átvitt értelemben) Olyan <helyiség, hely>, ahova nem hallatszik be v. ahol nincs hang, zaj, lárma, nesz; csendes, néma, elhagyatott. Lassan leballagok a hűs feketeségbe, Sírásra ferdült szájjal, át siket tereken. (Tóth Árpád) Minden megszűnt, ami azelőtt zajossá tette a házat … Süket, vak volt körötte a világ. (Kosztolányi Dezső)
5. (népies, bizalmas, rosszalló) <Rendsz. állandó kapcsolatokban:> olyan <vmi, rendsz. házi eszköz>, amely nem v. csak időnként, ill. rosszul működik, esetleg vmely más szempontból értéktelen, haszontalan. Süket csalán: szelíd cs.; süket ér: olyan ér, amelyben csak ritkán van víz; süket fazék: olyan f., amelyben lassan fő, forr az étel v. a víz; süket kályha, tűzhely, vasaló; (sport) egyik lába süket: azzal nem tudja a labdát kezelni. A fene ebbe a telefonba, már megint süket! Süket a rádióm.
6. (argóban, rosszalló) Bosszankodást v. lenézést keltő módon ostoba, értelmetlen, bamba v. ügyetlen <személy>. Süket pacák, pali. Micsoda süket egy nő! Ilyen süket játékos sincs több! || a. (argóban, rosszalló) Ilyen személyre jellemző, valló, ill. általában ostoba, haszontalan, sikerületlen. Süket duma: szófecsérlés, mesebeszéd. Micsoda süket játék! Süket dolog ez!
II. főnév -et, -je [ë, e] Süket (I. 1, 6) ember. A süketek megtaníthatók arra, hogy a száj mozgásáról olvassák le a beszédet. Akkorát kiáltott …, hogy a süket is meghallotta. (Vas Gereben) Már a vak is látja, süket is már hallja | Buda király dolgát … (Arany János)
süketes.
