sír [1]
sír [1] ige -t, -jon
1. tárgyatlan (-t ragos mértékhatározóval is) <Testi v. lelki fájdalom, harag, esetleg nagy meghatottság, ritk. váratlan öröm hatására> némileg eltorzult arccal, kül. ajka két végének lefelé görbítésével, szaggatott lélegzés és gyak. ezt kísérő hang hallatása közben könnyeket hullat; rí. Bánatában, fájdalmában, meghatottságában, örömében sír; halkan, hangosan, keservesen, szívszaggatóan sír; sokat sír; egy verset sír; sírva fakad; → elfakad sírva. Úgy sír, mint egy gyerek. Szóláshasonlat(ok): sír, mint a → záporeső. Kétségtől rettegve, bánat közt nyugtalan. Sírok, de könnyemet ontom haszontalan. (Kölcsey Ferenc) Testamentumot, szörnyűt, írni És sírni, sírni, sírni. (Ady Endre) Hilda szája vonaglott. Az életét adta volna, ha most sírni bírna. De nem bírt sírni. (Kosztolányi Dezső) Anyák, sírjatok hangosabban: | akit föl nem ver annyi ágyú | rezzenti-é gyenge sírástok? (Babits Mihály) || a. tárgyas (ritka) Ily módon v. ily hangon mond vmit. Ne bántsatok – sírta a gyerek. || b. tárgyas<Könnyet> ilyen érzelmi megnyilatkozás közben hullat. Fájdalmas könnyeket, örömkönnyeket sír; → vért sír. És sírjatok egy könnyet Barátotok felett: Dalt érdemelt, mert költő, Könnyet, mart szeretett. (Eötvös József) || c. Sírása eredményeképpen vmilyen állapotba juttat vkit, vmit. Álomba sírja magát: addig sír, amíg el nem alszik; dagadtra, véresre sírja a szemét; → vakra sírja a szemét. Vakká sírja szemét a kedves utánad, S könnye kifogytával maga is elszárad. (Arany János)
2. tárgyatlan <Csecsemő, kisgyermek fájdalma v. kívánsága kifejezésére> hangosan, meg-megszakadó v. egyenletes hangon, eltorzult arccal, de nem mindig könnyezve kiabál; bőg, bömböl. Nézd meg, miért sír a gyerek! Egész éjjel sírt a baba. A gyerek … csak sír: avval is fájdítja a szülei szívet. (Móricz Zsigmond)
3. tárgyatlan <Megrendítő, váratlan, rendkívüli élmény hatása alatt> mély, intenzív fájdalmat érez, s gyakran könnyezik is. Belülről sír; csendesen, némán sír; meghatottságában, örömében, szégyenében sír;sír a lelke: nagyon szomorú; sír benne a lélek: nagy lelki fájdalmat érez; egyik szemével sír, a másikkal nevet: búsul is, örül is egyszerre. Sírt bennem a lélek, hogy a pazarlást | szemléltem, és minden magyar szeme | könnyekbe lábbadt. (Katona József) || a. (átvitt értelemben) tárgyatlan Ilyen lelkiállapotot mutat; mély fájdalmat tükröz. Sír az arca, a szája, a szeme. Fülembe forró ólmot öntsetek … Ne halljam az élet új dalait, Tiporjatok reám durván, gazul. | De addig sírva, kínban, mit se várva Mégis csak száll új szárnyakon a dal. (Ady Endre) || b. tárgyas (választékos, költői) Sirat, megkönnyez vmit. Kincseit örvényes Rajnába sülyeszték, | Mialatt én sírtam édes uram vesztét. (Arany János)
4. tárgyatlan (átvitt értelemben, bizalmas) Panaszának, fájdalmának kifejezést ad; kesereg, sopánkodik. Sír vki után; azon sír, hogy … Mindig sír, hogy nincs pénze. Szóláshasonlat(ok): sír, mint a fürdős → kurva. || a. (bizalmas) Sír (vmiért v. vmin): <rendsz. gyermek> ismételten, könyörögve kér vmit. Mindig csokoládéért sír ez a gyerek. Egyre azon sírt az anyjának, hogy vigye el a cirkuszba. || b. tárgyas (bizalmas) <Fájdalmat, bánatot> panaszkodva (el)mond. Állandóan a maga panaszátsír sírja. || c. tárgyas (választékos) Vmibe sír vmit: keseregve vmely formában kifejez vmit. Nótába sírja bánatát. Nem élek én tovább, Csupán addig élek, Amíg a szívemből Felfakad az ének; Amíg a lelkemet Sírhatom a dalba. (Ady Endre)
5. (átvitt értelemben) <Állat, vmely hangforrás, természeti jelenség> emberi fül számára panaszosnak, fájdalmasnak tetsző hangon szól. Sír a bíbic, a malac, az őzsuta; sírnak a kis macskák. A halászmadarak sírva kóvályognak a víz fölött. (Jókai Mór) Különös állatok sírnak a ketrecekben. (Babits Mihály) || a. tárgyatlan (költői) <Hangszer, dallam, zenemű, vers> fájdalmat kifejezve, fájdalmat ébresztőn szól. Sír a hegedű, a nóta. A muzsikák szent királya Ezer síppal sír, zeng, bong. (Csokonai Vitéz Mihály) Bolond hangszer: sír, nyerít, és búg … (Ady Endre) És sír a pergő gyöngyöző szonáta … (Kosztolányi Dezső)
6. tárgyatlan (népies) <Folyamatos mozgás közben súrlódó tárgy, tűzre tett víz v. nedves fa> vékony, elnyújtott hangot ad. Már sír a feltett víz, mindjárt forrni fog. Nem ég ez a nyers fa, csak sír a tűzőn. Rakott a tűzre, jó nyers fát, a meg sírt. (Móricz Zsigmond) Sír, mint ahogy a vízben sír a mész. Sír, mint a víz sír a fedő alatt. Sír, mint a holt fa, melyet tűz emészt. (József Attila)
7. tárgyatlan (átvitt értelemben, költői) <Ég, felhő, idő> esőt hullat. Sirt az ég egyik szemével A másikkal nevetett. (Arany János) Csendesen besötétedett. Az ég szünetlenül sírt. (Petelei István) || a. (átvitt értelemben, költői) Könnyként hullat vmit. S dért sírt reám mindig az égbolt… (Ady Endre) || b. (átvitt értelemben, tájszó) Sír az eső: sűrűn hull az e.
Szóláshasonlat(ok): ld. kéz. Közmondás(ok): sírva vigad a magyar: <régi érzelgős felfogás szerint> a magyar embernek még az örömében is van vmi bánat.
Igekötős igék: átsír; belesír; elsír; felsír; kisír; lesír; telesír; végigsír; visszasír.
