süvegel
süvegel [e-ë] ige -t, -jen [ë] (régies)
1. tárgyas Süvegel vkit: fejfedőjét levéve tisztelet teljesen, alázatosan köszön neki. Amint Döbrögi úr … sétála alá s fel, | A mi Matyink … tűne szemébe, Annyival inkább, mert minden süvegelte személyét, Csak Malyinak volt fenn egyedül a főrevalója. (Fazekas Mihály) || a. (átvitt értelemben) Süvegel vkit: rendszeresen jelét adja vki iránti alázatos tiszteletének; hódol vkinek. Úgy jársz, mint a kereszt alatt ülő cigány; azt gondolta, őket süvegeli az egész világ! (Tompa Mihály) A talári herceg hatalmas, nagy ember …, s kilenc vármegyében süvegelik, míg él. (Mikszáth Kálmán)
2. tárgyatlan (irodalmi nyelvben) Tisztelete jeléül leveszi fejfedőjét, kalapját. Ott az utóhad már, – s az öreg Giléti | … Fogadja örömmel, fogadja csudálva, A többi vezér is ott süvegel, állva. (Arany János) || a. tárgyatlan (irodalmi nyelvben) Vkinek, vminek süvegel: kalapját levéve tisztelettel adózik neki. A hatalmas úr, kinek … kilenc vármegyében süvegelnek …, olyan piros lett, mint a pipacs. (Mikszáth Kálmán)
Igekötős igék: megsüvegel.
süvegelés; süvegelő.
