sűrű
sűrű [ű-ű v. ű-ü] melléknév és főnév, (tájszó) sürü
I. melléknév -n, -bb
1. Olyan <egynemű egyedekből álló tömeg, csoport>, amelynek egyedei igen közel vannak egymáshoz, és így igen kis hézag van csak közöttük. Sűrű erdő, nádas, vetés; sűrű haj, szakáll; sűrű sorok; sűrű mintás anyag; sűrűn nőtt kukorica; sűrűn vetett búza. A nap … aranyvásznakat teregetett ki a sűrű lombozat között. (Mikszáth Kálmán) Sűrű sokaság rengeti … a földet és eget a fogcsikorgató véres-ádáz viaskodásban. (Gárdonyi Géza) A napfényes mezőkről, a sűrű nádasokról… mit tudnak ők, kik még csak szélkiáltó madarat sem láttak a barázdában futni? (Tömörkény István) Szabályos az arca, … haja sűrű, bozontos. (Nagy Lajos) || a. Olyan <hézagos szerkezetű tárgy, eszköz>, amelynek egynemű részei nagyon közel vannak egymáshoz, s a köztük levő hézag igen kicsiny. Sűrű rács, rosta, rostély, szita; sűrű fátyol, szövet, vászon; sűrűn kötött, szőtt anyag.
2. Olyan <szilárd anyag>, amelynek részecskéi nagyon szorosan vannak egymás mellett; tömör. A vas sűrűbb és keményebb az alumíniumnál. Az akác a legsűrűbb faanyagok közé tartozik. Alszik a sűrű, jó magyar föld. (Tóth Árpád) || a. Olyan <folyékony v. pépes anyag, oldat>, amelyben sok a szilárd, apró részecske; tömény. Sűrű főzelék, leves, mártás; sűrű méz, olaj, tej, tejfel; sűrű csiriz, enyv, ragasztó, tinta; sűrű rántás: olyan r., amelyben sok a liszt; sűrűre főzi az ételt; sűrűre keveri a festéket. A nemes, sűrű, sárga lé forrt és pöfögött, mint Dante poklában a szurok. (Babits Mihály) || b. Olyan <levegőben lebegő légnemű anyag v. por>, amelynek részecskéi nagyon közel vannak egymáshoz. Sűrű felhő, füst, köd, por. Szóláshasonlat(ok): olyan sűrű, hogy → harapni lehet (ne). Minden fővárosban | lángol a ködből … egy rózsaszínű lámpa … | Mily borzas hisztérika | tollászkodik alatta … | sűrű cigarettafüstben | olvasva egy | ponyvaregényt? (Kosztolányi Dezső) A szem gyenge volt ez éjszakában, e sűrü ködben, e fekete légben. (Babits Mihály–Dante-fordítás) || c. Sűrű levegő: a) olyan l., amelyre nagy nyomás nehezedik; b) olyan l., amelyben sok az idegen, szennyező anyag. Háborgás tört ki … a fülledt, sűrű párás, szinte pépszerű levegőben. (Mikszáth Kálmán) Áldott nyári délután Járunk az erdőben, Elakad a hang is a Sűrű levegőben. (Tóth Árpád) || d. (átvitt értelemben, választékos) Sűrű a vére: indulatos, vérmes természetű. A gyerek? … Egy kicsit ugyan letért az egyenes lineáról, de hát a kék vér sürü vér. (Mikszáth Kálmán) || e. (átvitt értelemben, ritka) Mély, nagy. Sűrű sötét(ség); sűrű csend; sűrű gondot hord szívében. Sűrű setét az éj. (Arany János) Sűrű csönd ropog a havas mezőben. (József Attila)
3. <Vmely szóban forgó területen> a terület nagyságához viszonyítva nagyon nagy számú. Sűrű lakosság, népesség; sűrű rendet ←vág vmiben; sűrű vasúthálózat; sűrűn lakott terület. Maga hát a kompot viszi által könnyen … Aztán neki indul Tisza-menti liknak, Falu rajta sűrü, mint égen a csillag. (Arany János)
4. Olyan <jelenség, folyamat, mozgó testek sokasága>, amelynek mozzanatai, ill. egyes tagjai térben nagyon közel esnek egymáshoz, s időben gyorsan követik egymást. Sűrű eső, hó, zápor; sűrű könnyhullatás. Sűrű szemekben esik az eső. Sűrű pelyhekben hull a hó. Könye sűrűn megered, hull. (Vajda János) Sürű cseppekben foly arcán a veriték. (Tompa Mihály) A villám sűrűbben hullott, mint az eső. (Móra Ferenc) Az éjszaka apró, sűrű hó hullott észrevétlenül. (Krúdy Gyula) || a. Egymást gyorsan követő <események, cselekvések, ill. ezek sora>. Sűrű bombázás, lövöldözés, támadás; sűrű intés, köszöntés, szidalom, üdvözlés; sűrű köhögés, pislantás, pislogás; sűrűn → emelgeti a poharat; sűrűn megesik, hogy… Sűrűn találkoznak. Toldi pedig magát serényül forgatja, Öklének csapásit sürűn osztogatja. (Arany János) Görbe botján bicegve ballag a leány mellett és kék szemüvegét sürün igazgatja az orrán. (Krúdy Gyula) Heves, sűrű, makacs ágyúzás tört ki egészen közelről. (Karinthy Frigyes) || b. (ritka, irodalmi nyelvben) Viszonylag rövid idő alatt vhol gyakran megjelenő. Sűrű követ által bezzeg ajánlá már, Maga veri följebb adaját [= adóját] a császár. (Arany János)
5. (tájszó) Alacsony, széles termetű <ember, állat>; tömzsi, vaskos, zömök. Sűrű kis gyerek, ember.
II. főnév -t, -je [e]
1. Vminek a sűrűje: az a része, amely a legtömöttebb, a legsűrűbb. Az erdő, a fák, a bokrok, a lombok sűrűje. A leves sűrűjét otthagyta. Nekirontottak az ellenség sűrűjének. A kis madár … A fák sűrűjiben Társáért kesereg. (Csokonai Vitéz Mihály) Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrüjén látatlan égnek | füstölők, s a szőnyeg bolyhán angyaltánc kél s muzsikál. (Tóth Árpád–Poe-fordítás) Összeterelték a csavargókat, rongyos embereket … s a bokrok sűrűjéből felvert hajléktalanokat. (Nagy Lajos)
2. Sűrű erdő, liget, bozót; az erdő mélye; sűrűség. Elbújik a sűrűbe; a sűrűben lappang; előtör a sűrűből. A vizsla kihajtotta a vadat a sűrűből. Tüske, bozót, sűrű neki jó országút. (Arany János) Bújjatok be ide a sűrűbe, ruhát cserélni. (Mikszáth Kálmán) Sűrűbe értek. Le kellett szállaniok a lóról. (Gárdonyi Géza) Nagy, jó, deli, magyar legények Bámulták a sűrűt és vizet. (Ady Endre)
sűrűs.
