sürgetés
sürgetés főnév -t, -ek, -e [ë, e]
1. A sürget (1–2) igével kifejezett cselekvés, magatartás, megnyilatkozás; az a cselekvés, hogy vkit, vmit sürgetnek, siettetnek; ill. az a tény, hogy vki, vmi sürget (vkit, vmit). Erőszakos, ismételt sürgetés; a munkások, a napszámosok, az útitársak sürgetése; az adósság, az áru, az ebéd, a fizetés, a küldemény, a munka, a pénz, a per, a ruha, a tisztújítás, a választás sürgetése. Szorgalmas munkásnak nem kell sürgetés. Engedett a sürgetésnek. Apjának a sürgetésére megírta a levelet. || a. Vmely személyhez, testülethez, vállalathoz hivatalosan intézett ismételt v. sürgető kérés, felszólítás vminek a megcsinálására, elvégzésére, elintézésére. Hiába volt minden sürgetés, nem kaptunk választ. Sürgetésünk ellenére sem intézkedtek. A tagok sürgetésére összehívták a gyűlést. [A hivatalnokok] nagy uraknak érezték magukat, fölényesen tréfálkoztak, pompás pózzal tudták a … sürgetéseket meg nem hallani. (Babits Mihály)
2. Az ezt tartalmazó irat. Elküldték a sürgetést. Megkapta, elolvasta a sürgetést.
sürgetési.
