sebes [1]
sebes [1] [e-ë] melléknév -en, -ebb [e, e]
1. Olyan <személy, testrész>, akin, amelyen seb van; sebekkel borított, sebesült. Sebes láb. Sebes a keze, megvágta. Jer, merre én vezetlek; egykor a Sebes vitéznek elkötéd sebét, Bízd rá magad most, és jőjj innen el. (Vörösmarty Mihály) || a. (ritka) Olyan (élő fa), amelynek vmely részén seb, vágás van; sérült. Sebes ág.
2. (ritka) Olyan, amin fekély, kelés, kiütés van. Sebes a lába.
3. (átvitt értelemben, régies) Megbántott, megsértett, fájó. Menj az éjszaknak havasin keresztül, Csak ne felejts el. | Ott is, oh ott is tied e sebes szív, Mindenütt kísér, veled él, veled hal. (Berzsenyi Dániel)
4. (átvitt értelemben, ritka, régies) Vmely fogyatkozása miatt könnyen kikezdhető, megtámadható, kifogásolható. A költő … alig gerjeszt egyebet utálatnál. S ez kétségkívül sebes oldala marad a darabnak. (Vörösmarty Mihály)
