saru
saru főnév -t, -ja
1. Kezdetleges lábbeli: szíjakkal v. pántokkal a lábhoz erősített bőrtalp. [Énekek éneke.] Szép vagy, ó szerelmesem, szép! Lábadat saru dísziti, | ritka drága gyöngyű. (Babits Mihály) || a. (1945 után) Sarok nélküli, könnyű, rendsz. a boka köré szíjazva viselt (női) szandál.
2. (elavult) Lábbeli, kül. csizma. Megnyílt a tornácajtó, s kilépett rajta Ocskay … A nehéz, combig érő saruk … azt jelenték, hogy útra megy. (Jókai Mór) Enyém lészen egy veres bársony suba, két pár ráncos veres saru. (Eötvös Károly)
3. (műszaki nyelv) Általában vminek a megfogásához, alátámasztásához alkalmazott, gyak. U alakú szerkezet, ill. ennek kiálló v. kiszélesedő vége. A vezeték bekötéséhez sarut alkalmaz. A telefon lágyvasból való saruja. || a. (műszaki nyelv) A pillér és a hídszerkezet közt levő, alsó és felső részből álló szerkezeti elem, amelynek közvetítésével a híd a pilléren nyugszik. Álló, billenő saru; → gördülő saru. || b. (vasútügy) A sínt kétoldalt megfogó, a keresztgerendára erősítő, ill. a síneket összekapcsoló szerkezet. || c. Fa- v. vasbeton cölöpök hegyét a rongálódástól védő, kúpszerű, hegyes, vasból készült tok. || d. (vasútügy) Ék alakú, felül a kerék ívének megfelelően kiképzett vaseszköz; a sínre helyezve mozgó kocsik megállítására v. álló kocsik rögzítésére használják.
Szólás(ok): (ritka, választékos) nem méltó arra, hogy megoldja vkinek a saruját v. sarujának a szíját: erkölcsi v. szellemi szempontból sokkal alacsonyabb színvonalon áll (nála).
Szóösszetétel(ek): sarubőr; sarufoltozó; sarukötő; sarutalp.
sarus.
