sajnos
sajnos melléknév és mondatszó
I. melléknév -an (gyakrabban állítmányként, ritkábban határozóként v. jelzőként) (régies)
1. Olyan, ami miatt sajnálkozni kell v. lehet, amit fájlalni kell; sajnálni való, sajnálatos dolog). Nagyon is sajnos, hogy így van. Ernyei. Végem közel, haj! s nyugtom nem lehet. – László. Mindannyiunknak sajnos ez. (Vörösmarty Mihály) Sajnos látni, mikép hagy az itteni egyháztanács magukra és sorsukra oly embereket, kiket előbb bálványozott. (Arany János) Elmondá neki a sajnos történetet. (Jókai Mór) || a. Sajnosan: a) sajnálatra, szánalomra méltó állapotban, helyzetben. A lányka sajnosan zokogott anyja holtteste mellett. (Jókai Mór); b) sajnálatra méltó módon; sajnálatos dolog, hogy … Azok után, amik sajnosan történtek, … mi akcióba most nem léphetünk. (Tolnai Lajos) A római észjárás sajnosan nélkülözte a görög leleményét, fordulatait, kellemét. (Ambrus Zoltán) [Ferkónak] sajnosan kellett észrevennie, hogy évek óta elszokott … attól, hogy valamely témára megerőltetően irányítsa a figyelmét. (Móricz Zsigmond)
2. (ritka) Kárba veszett <dolog>; kár. Sajnos egy kutyáért Oly nemes hév, szent erő. (Arany János)
3. (régies, költői) Olyan <szó, kifejezés, mozdulat>, amely sajnálatra, sajnálkozásra, panaszra mutat; sajnálkozó, panaszos. Lelke nehéz gondját ily sajnos szókra fakasztja: „Nagy baj marasztott, nagy baj vár reánk…” (Vörösmarty Mihály) || a. Sajnosan: (vmin) sajnálkozva, vmit sajnálva. Majd egykoron tán pusztai halmomon Megáll az ifjú sajnosan. (Vörösmarty Mihály)
II. mondatszó (gyak. közbevetett mondatként, néha beleilleszkedik a közrefogó v. az utána következő mondat hanglejtésébe)
1. <Lemondás, beletörődés, belenyugvás és személytelenül megfogalmazott sajnálkozás kifejezésére:> (bizony) sajnálatos (, de …). Sajnos, rosszul sikerült! Ez, sajnos, nem használható. Játékot kerestem számára [= a kisleány számára]. Sajnos, nálam már régóta nincs ilyesmi. (Kosztolányi Dezső) Azok számát szaporítom sajnos – én is, kik rövid sorokban próbálják kiadni lelköket. (Ady Endre) || a. (régies) <Formális főmondatként, hogy kötőszóval bevezetett mellékmondattal kapcs.:> Sajnos, hogy…: kár, hogy… Ész és szerelem ritkán tartanak együtt. Sajnos, hogy valamék jó szomszéd össze nem barátkoztatja őket. (Arany János–Shakespeare-fordítás)
2. (gyak. udvariasági formulaként) <A beszélő v. a hallgató számára nem kellemes v. éppen kellemetlen mondanivaló bevezetésére, hatásának enyhítésére; kb. a. m.> nem örülök ugyan, hogy így van (így történt a dolog), de …. sajnálom. [Van pénzed?] – Sajnos, nincs. [Bemehetek?] – Sajnos, nem. Sajnos, (egy) szomorú hírt kell közölnöm. A könyvecskét akarjuk megvenni, mely a kirakatban van … – Sajnos, már el van adva. (Mikszáth Kálmán) Sajnos, ezzel az én szerepem véget ért. (Mikszáth Kálmán) Nem érezhettem• meg azon időpontra, hogy Georgina asszonynak ma esti szereplését megakadályozhattam volna. Sajnos a dolog már megtörtént. – Mi éppenséggel nem sajnáljuk, – szólt közbe élesen Mariett. (Krúdy Gyula) –21 <Elbeszélésben, a szereplő érzésének, gondolatának jellemzésére.> Görgei A. Ennyi volt a neve. Boldog volt, ha átutazó idegenek az A. betűt néha Artúrnak gondolták. Pedig, sajnos, csak Albert volt. (Krúdy Gyula) –22 (régies) <Formális főmondatként, hogy kötőszóval bevezetett mellékmondattal kapcs.> Sajnos, hogy nem adhatok egészen kielégítő feleletet e kérdésre. (Jókai Mór)
A II. 2. sz. jelentés tizenkettedik sorának első szava helyesen: érkezhettem
