röpke
röpke [e] melléknév röpkén, röpkébb
1. (irodalmi nyelvben) Könnyen (el)szálló, (el)röpülő, könnyedén ide-oda röpdöső, röpködő, szállongó (állat, tárgy). Röpke madárka, pillangó; röpke falevél, pehely. [Hídavatás.] Szurtos fiú … Hátúl röhögve ott terem | S ketten repűlnek a Dunába … Igy, s már nem egyenkint, – seregben Cikázva, némán ugranak, Mint röpke hal a tengerekben. (Arany János) Mi vagyunk a rónán járók | Soha napján meg nem állók | Lég fiai, röpke rárók. (Babits Mihály)
2. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Változékony, állhatatlan, ingatag, csapongó kedélyű. Ah, ílyen gondos philosophiát Ki tenne föl a röpke ifjuságról. (Madách Imre)
3. (átvitt értelemben, választékos) Gyorsan, szinte észrevétlenül elmúló, nagyon rövid (idő). Egy röpke pillanat; röpke ifjúság. Egy röpke perc alatt szakácsné, főző segédnő, szolgáló … künn termett a kapuban. (Tolnai Lajos) || a. (átvitt értelemben, választékos) Rövid ideig tartó, gyors, futó (I. 3). Röpke csók, pillantás. Elemér még egy röpke tekintetet vetett az ablakra. (Kemény Zsigmond) Asszonyhűség – röpke álom. (Krúdy Gyula) || b. (átvitt értelemben, választékos) Gyorsan elhangzó, elenyésző, rövid. Egy röpke dal, gondolat. Egy szó nyilallott a hazán keresztül, Egy röpke szóban annyi fájdalom. (Arany János) Így tudja Aeschylus egy röpke szóváltás … rövidségébe belefoglalni a marathonkori Athént. (Péterfy Jenő) Marietta … olykor, ha röpke bókot hallott … legyintett a kezével. (Krúdy Gyula)
röpkeség.
