ráborul
ráborul tárgyatlan ige
1. <Vmely anyag> feldőlt tartójából kiszóródik v. kiömlik vmire. Ráborult a só az abroszra. Ráborult a tinta a könyvre. || a. <Vmit tartalmazó tárgy> úgy dől fel, hogy tartalma kihull, kiszóródik v. kiömlik vmire. A sótartó, a tintásüveg ráborul az abroszra.
2. Ráborul vkire, vmire: <személy> álló, ülő v. térdeplő helyzetben meghajolva, felső testével ránehezedik vkire, vmire. Ráborult az asztalra, és elaludt. Ráborult a halottra és sírt. Megbánni, mindent. Törve, gyónva | Borulni rá egy koporsóra. (Ady Endre) Az özvegy … letérdelt halott ura mellé, ráborult az ágy szélére. (Nagy Lajos) || a. Ráborul vkire v. vkinek a keblére, mellére, vállára: fejét vkinek a mellére v. vállára hajtja, s rendsz. átöleli. Ráborult az édesanyja vállára. Ráborult, ölelte, de képpel elfordult: Ne lássa a leány, hogy könnye kicsordult. (Petőfi Sándor)
3. (átvitt értelemben is, kissé választékos) Ráborul vkire, vmire: <tárgy, jelenség teljes egészében v. részben> vmire hajlik, vmi fölé terül, s többé-kevésbé eltakarja, v. sötétté, homályossá teszi. Ráborul a domb; ráborul az este, a homály, a köd. Gedővár csöndes, mintha halva volna; Reá borult az éj, mint rá borúl a Halottra a koporsó födele. (Petőfi Sándor) || a. (átvitt értelemben, választékos) Vmi ráborul vkire, vmire: vmely komor hangulat v. általában vmely állapot, helyzet úrrá lesz vmin. Ráborul a csend, a magány.
Vö: borul (2–4).
ráborulás; ráboruló; ráborult.
