r
r [err] főnév -et, -je [errët, erje]
I. (nyelvtudomány) Beszédhang: a nyelv pergő hegyével a felső foghús táján (v. raccsolásban pergő nyelvcsappal) képzett zöngés mássalhangzó, folyékony hang (pl. a rak szó első v. a kar szó utolsó hangja). Ropogós r; az r ejtése, képzése. A kisgyermek sokáig nem tud r-et mondani. Selypített …, az r-et nem tudván kimondani, j-nek ejtette. (Arany János)
II.
1. Ennek a beszédhangnak írott v. nyomtatott jele; a latin ábécének tizenhetedik, a teljesebb ábécének a p (ill. a latin q) és az s közé eső harmincadik betűje; nyomtatott alakja: r, R. Kis r; nagy R.
2. (rendsz. jelzőként) (ritka) <Felsorolásban, sorszámnév helyett, ha a sorozat többi tagját is az ábécé betűi jelölik>. A fejezet r) pontja.
3. <Írásbeli rövidítésül>: (mértan) r: rádiusz; r.: <könyvben:> rész; R: a) (fizika) <hőmérséklet mérésében:> Réaumur(-fok); b) (postaügy) <levélen:> recommandée (= ajánlott v. ajánlva); c) (mértan) rectus (= derékszög); d) (zseb- v. ébresztőóra szabályozóján:) retarder (= lassítani).
