pláne

Teljes szövegű keresés

pláne [ë v. e] határozószó, mondatszó és főnév (régies írva: plane is)
I. határozószó (mondatok, toldásként közölt mondatrészek kiemelésére) <Általában arra szolgál, hogy a szóban forgó dologhoz (tulajdonsághoz, állapothoz, cselekvéshez stb.) olyan új mozzanatot fűzzünk, amelynek jelentősebb voltát, nagyobb mértékét stb. ezzel nyomatékosítjuk.>
1. <Bár az előbbi dolog is eleget mond, de> még hozzá; főként, kivált, különösen. Az iskolában nem illik fecsegni, pláne óra alatt. Ez a ruha vékony, pláne ilyen hidegben.  Katona vagyok s plane manőveren: innen nem kérhetek kétnapi szabadságot. (Gárdonyi Géza) || a. <A kapcsolt mozzanat meglepő, szokatlan voltának kiemelésére:> s ez még meglepőbb, furcsább.  Nemcsak öt- és hatlábúak vannak köztök, hanem pláne tarantulák és emlősállatok. (Jókai Mór) Mind a pap, mind a rektor nagy szívességgel és becsülettel fogadták [Lacit] … a rektor pláne visszakísérte a gyászházhoz. (Mikszáth Kálmán) A polgárok társasága … a grófné hálószobájában foglalt helyet. Egy kövéres londoni kereskedő pláne az ágyra ült. (Krúdy Gyula)
2. (rendsz. kiemelő hangsúllyal) <Fokozásban: az előzményhez viszonyítva a következő kijelentésben foglaltak fokozott jelentőségének erős kiemelésére:> éppenséggel (3), egyenesen (6), a szó szoros értelmében. Ez nem tetszik, a másik pláne nem felel meg. Ez se rossz, de az pláne nagyon jó. Erről te pláne sokat tudsz. Nem azért dolgozom, hogy te rögtön elköltsd vagy pláne elmulasd a keresetemet.  A vallomás után egyetlen szó is fölösleges kommentárnak. Kombinálni meg pláne nevetséges. (Mikszáth Kálmán) [Klára] a kiült nadrágú hivatalnokokon sajnálkozott, a tiszteken pláne nagyokat nevetett. (Krúdy Gyula) Soha életében senkiről rosszat nem mondott, s pláne senkinek kárt nem tett. (Móricz Zsigmond) || a. <Olyan mellékmondattal kapcs., amely az okot határozza meg, ill. az okot is meghatározza, az állítmány jelentésének fokozására, nyomósító szóként:> még inkább, annál inkább. Most, hogy megnyerte az első díjat, pláne büszke. Mivel ilyen követelődző vagy, pláne nem engedek.
3. <Lefokozásban: az előzményhez viszonyítva a következő kijelentésben foglaltak kisebb, jelentéktelenebb fokának, mértékének erős kiemelésére:> éppenséggel, egyenesen. Ez nem sok, de az meg pláne kevés.  Őnáluk otthon olyan alacsony a szoba, hogy mikor az édesapja felemeli a fejszét, akkor beleüti a fejsze fokát a gerendába. A mestergerenda meg pláne olyan alacsony, hogy azt még ő is eléri. (Móricz Zsigmond)
4. <Több máshoz való viszonyában, egyet a többi közül kiemelve:> az előbbieknél v. odaértetteknél még nagyobb mértékben; különösen, főként. Nem jó nagy melegben, hideg italt inni, pláne köhögős embernek. Ez a szó nem illik a jó stílusba, pláne versbe nem.  Az lepett meg első látásukkor, hogy nem láttam rajtok semmi grófit. Pláne a fiú olyan vásott volt, akár a suszterinasok. (Gárdonyi Géza) Ugyan kinek volna kedve megvénülni? Pláne asszonyfélének! (Krúdy Gyula) || a. <Helymegjelölést is tartalmazó mondatban:> a szóban forgó helyen v. helyről v. helyre még inkább. Szép nyáron a Margitszigeten, pláne a rózsakertben. Szeretett vendéglőbe járni, pláne a budai kiskocsmákba.  Odakinn borús, sötétes őszi reggel volt, a minisztérium szürke falai közt pláne egész novemberi hangulat. (Móricz Zsigmond) || b. <Időhatározóval kapcs.:> a szóban forgó időben v. időtől fogva v. időre még inkább. Gyakran sétáltak együtt, pláne esténként.  Kacér nő, divatos, felvilágosult. Hátha. Miért ne? Pláne most, hogy bajban van. (Hunyady Sándor)
II. mondatszó
1. <Főmondatként, elhallgatott, odaérthető mutató névmás, mutató határozószó nélkül:> különösen az; különösen itt; különösen akkor (stb.). Szerette a fiatal nőket, pláne akik csinosan öltözködtek. Jól érzi magát a természetben, pláne, ahol csend van.  Sohase történt még, … hogy püspök végezze a szertartást, pláne hogy három püspököt is láttak volna egyazon oltárnál. (Gárdonyi Géza) [A felesége nem engedi a férjét elmélyedni.] Vagy pláne, hogy belefogjon valami komoly könyvet olvasni! (Móricz Zsigmond) || a. <Időhatározóval kapcs.:> a szóban forgó időben v. időtől fogva v. időre még inkább. Nem szeretem, ha egész nap zongorázik, pláne mikor dolgozom. A gyerek lassanként javul, pláne azóta, hogy egyszer megdicsértem.  Voltak percek, amikor ingadoztam, s plane mikor a mellemre hajtotta a fejét. (Gárdonyi Géza) || b. <Feltételt tartalmazó mondatban:> a szóban forgó esetben még inkább. Nem szeretem a spenótot, pláne ha fokhagymával készítik.  Átilla csillaga is lehullhat. Pláne, ha valaki ügyesen megpiszkálja. (Gárdonyi Géza) Alig van, ami jobban felháborítsa az embert, mint ha idegenek jelennek meg a városban és tíz perc után pontos és határozott ítéletük van rólunk. Pláne, ha nem kedvező. (Móricz Zsigmond) || c. <Okozati összefüggést tartalmazó tagmondatok egyikében, az ok v. az okozat kiemelésére, rendsz. fokozó árnyalattal:> pláne, hogy (mivel, mert) …: annál is inkább, mert  Pihent voltam, s pláne, hogy jó hideg vízben meg is mosdottam, minden kábultságom elmúlt. (Gárdonyi Géza) Roppant büszke volt azért édesanyám, hogy a fia éppen egy ilyen neves napon lett a világra. Pláne, hogy ebben az évben Péter-Pál még vasárnapra is esett. (Móricz Zsigmond)
2. <Kérdés, közlés után, annak érzékeltetésére, hogy az amúgy is jogos, természetes kérdést az utána következő körülménymegállapítás még jogosabbá, még természetesebbé teszi.>  Minek neked a betű? Pláne, nagyon fiatal is vagy hozzá. (Krúdy Gyula)
III. főnév (..nét) (rendsz. ragtalan alakban) (argóban) Vminek a különös volta, érdekesen jellemző sajátsága. Az benne a pláne, hogy …

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem