persze
persze [e-e] mondatszó és határozószó
I. mondatszó (hangsúlyos szóként, a mondat hanglejtésébe bele nem illeszkedve, tagmondatként is megőrizve saját hangsúlyát és hanglejtését; írásban rendsz. pont v. felkiáltójel választja el az előtte álló v. az utána következő mondattól, vessző különíti el a másik, ill. a többi tagmondattól)
I. (utána következő hogy kötőszó nélkül)
1. (Párbeszédben, nyomatékos v. érzelmileg színezett igenlő feleletként; gyak. kát, na, no szóval együtt. [Ott leszel?] – Hát persze. [Megmutatod?] – Na persze. Megmondjam? – No persze! (Szigligeti Ede) Fentartja még ezt a meghívást? – Óh hogyne, persze. (Móricz Zsigmond)
2. <Párbeszédben, megelőző állítást megerősítő szóként:> természetesen (úgy van). És kövérebb, mint én. – Persze, sokkal. (Jókai Mór) Mégis Wagner mellett kell maradni. – Appersze [= Az, persze]. (Móricz Zsigmond) –21 <Utána következő megszorítással v. ellenvetéssel.> Verset kért tőle egy új revue. Tőle is. – Persze, de Quest úr gőgös legény. Megüzenték, hogy miről szóljon a vers. Ő visszaüzent, hogy köszöni, nem ér rá. (Ady Endre) || a. <Ígéret nyomósítására.> Megigéri, hogyne, persze, Pedig alig van rá mersze. (Móricz Zsigmond)
3. (ritka, bizalmas) <Párbeszédben, tagadó alakú kérdés, esetleg közlés után, a tagadás nyomatékosabb kifejezésére.> [Ugye még nem indulunk?] – Persze. [Hallom, nincs elég pénzed.] – Persze. Hát nem arról beszéltünk? – Persze, nem. (Mikszáth Kálmán)
4. <Elbeszélésben, folyamatos előadásban, annak kifejezésére, hogy az utána következő állítást v. tagadást magától értetődőnek, természetesnek, nyilvánvalónak tartja a beszélő.> Hanem persze, aki egyszer a helyzet magaslatára jutott, hát az a közönségnek diktál. (Tolnai Lajos) || a. <Ellentétes v. ellentétet is tartalmazó mondatok, tagmondatok közt, annak érzékeltetésére, hogy az ellentétes közlés magától értetődő, könnyen érthető.> Dolgoznom kellene – persze, nem tudok. (Arany János) || b. (gúnyos is) <Annak kifejezésére, hogy a beszélő a körülményekből önként következtethetőnek tart vmely következményt.> Különben is a maga rokonai azok egytől egyig … – Már az igaz, nagyon is a kegyükbe esett. Persze, tud velük inni bőven, a kasszírnékat is maga szerzi nekik, még hegedül is a rossz kezével. (Kaffka Margit) || c. (ismételve is) <Párbeszédben is, ráhagyás v. kissé bizonytalan jóváhagyás kifejezésére>. Hiszen, persze, öcsém! … tudom én azt, hogy igazad van. (Tolnai Lajos) Eltévesztetted a hajót, cimbora, neked Calais és New-York között kellene egy gyorsgőzösön utazni luxus-jeggyel. – Persze, persze, ott, ahol finom kisasszonyoknak kell szépeket mondani. (Ady Endre) Persze-persze, ha valaki herceg lehetne Lengyelországba[n], hogyan lehessen az Podolinban polgármester? (Krúdy Gyula) –a1 <Olyan ráhagyás bevezetésére, amely után ellenvetés következik.> Okosan beszéltek, fiúk – szeretem, hogy nektek több eszetek van, mint nekem, mert én már részeg vagyok. – Jókedved van pajtás, – mondja Kapus, a jókedv nem részegség. – Persze, nem ösmertek, nem tudjátok, hogy én csak részeg fővel szoktam beszélni. (Vas Gereben)
5. <Bizonytalanság, tanácstalanság, habozás kifejezésére v. festésére, köntörfalazásként.> Jajh! Igazság! … A leányod, öreg! Hát persze. No persze. Persze, hogy persze. Ezt teneked csak meg kell tudnod. De nem akartam itt a törvényszék előtt, hanem otthon. (Jókai Mór) || a. <Elgondolkodó tudomásulvétel kifejezésére.> Holnapután együtt leszünk vacsorán. Jó? … Te is lejösz! – Barátam, én nem szaladhatok le mindennap Druhonyecről … – No persze! … (Móricz Zsigmond) || b. <Találgatás, feltevés bevezetésére, azt érzékeltetve, hogy a beszélő maga egyrészt valószínűnek, szinte bizonyosnak, másrészt természetesnek tartja a feltevést.> Persze, magának a szívét hasogatom, hogy az ideáljait lesimfelem [= leszólom]. (Móricz Zsigmond)
6. (gúnyos) <Ráhagyásnak látszó tagadó értelmű közlés kifejezéseként.> Meghal a leányom. – Persze! – mondá a férj … Olyan könnyen adják azt! (Jókai Mór) Majd persze! Ezeknek a bornyúknak fogok zongorát hangoltatni! (Móricz Zsigmond)
7. <Élénk ellenvetésként.> Bocsánat, kedves tanító úr, … de nekem el kell mennem. – Appersze [= a persze]! Olyan nincs! Abból nem eszünk, albíró úr! (Móricz Zsigmond)
II. <Formális főmondatként, utána következő hogy kötőszóval kapcs., a főmondat és a mondat közti eredeti mondattani viszony háttérbe szorulásával; a kötőszó előtt néha kiteszik a vesszőt:> persze, hogy…: magától értődik, hogy …; nyilvánvaló, természetes, hogy …; természetesen.
1. <Kérdésre adott nyomatékos feleletben, az állítmányi rész megismétlődésével.> [Eszel tortát?] – Persze, hogy eszem. [Eljössz?] – Persze, hogy elmegyek.
2. <Párbeszédben, az elhangzott állítás megerősítésére; az állítmányi rész megismétlésével.> Tudod, Barta veszedelmes ember; az ilyennek legjobb a száját betömni. – Persze, hogy be kell tömni a száját. (Ambrus Zoltán)
3. <Párbeszédben, tagadó alakú kérdés v. közlés után, a tagadás nyomatékosabb kifejezésére.> [Nem jössz velünk?] – Persze, hogy nem. [Hallom, neked még nincs meg az államvizsgád.] – Persze, hogy nincs. Nem hitte? – Persze, hogy nem. (Mikszáth Kálmán)
4. <Elbeszélő szövegben, hasonló főmondatként, a közöltek nyilvánvaló voltának kifejezésére.> A szép dáma … persze, hogy tagadott mindent. (Tolnai Lajos) || a. <Hasonló helyzetben, vminek elismerését, belátását jelentő mondat bevezető részeként.> Adna csak nekem a nemzet évenként hét-nyolcszáz forintot, megmutatnám, hogy pénze nem lenne elvesztegetve. Ezt természetesen csak a nemzettől fogadnám el, privát embertől a fél világ sem kellene ajándékba; persze, hogy a nemzetnek kisebb gondja is nagyobb, mint ilyesmire csak gondolni is. (Petőfi Sándor) || b. (régies) <Hasonló helyzetben>, toldásszerű magyarázat bevezető részében.> Beszélni …! hüm, nagy mesterség is kell ahhoz, mikor én valakit megszeretek, az a valaki meg engem, már persze hogy asszony … (Vas Gereben)
III. (bizalmas) Persze(,) hogy persze: a) úgy van. No, léhűtő, hazudtál. Nem odavaló vagy. – Hát persze, hogy persze – szól Knopf János –, eltévesztettem a dolgot. (Tömörkény István); b) <bizonytalanság, tanácstalanság, szórakozott ráhagyás kifejezéseként>. Hja – mond az fejvakarva. Persze, hogy persze. (Mikszáth Kálmán); c) <annak kifejezésére, hogy a beszélő önmagát igyekszik meggyőzni vmiről>. Hát olyan hamar ráállt? Ejnye kópé, kópé! Persze hogy persze. (Mikszáth Kálmán)
II. határozószó (hangsúlytalan szóként, rendsz. belesimulva a mondat hanglejtésébe, a mondat elején v. belsejében v. ritk. végén; írásban nem különítjük el vesszővel a mondat többi részétől)
1. <Annak kifejezésére, érzékeltetésére, hogy a beszélő v. író magától értetődőnek, természetesnek tartja a mondat tartalmát.> Az intézkedés persze a lakosság érdekében történt. Persze suba alatt sok szó esett erről ezután is. (Mikszáth Kálmán) A két ablak között ódon divatú kredenc, s fölötte persze tükör. (Gárdonyi Géza) Az orvosfráter … kibontotta a patikáját. Csupa fű és lapu és gyökér. Mind száraz persze. (Gárdonyi Géza) –11 <Toldásszerű kiegészítés bevezetésére, gyak, de kötőszóval kapcs.> [A főispán] megindult lefelé a lépcsőkön a kíséretével, ahol rendre megnyilatkoztak a különböző csoportokban a vélemények, persze halkan. (Mikszáth Kálmán) A vacsoránál összebarátkoztunk, mert sok mindent beszéltem nekik a csatáról. De persze kérdezősködtem is. (Gárdonyi Géza) [Erdei, a szomszédunk] Csíkot is hozott néha, de azért úgy voltak ezek is velünk, hogy inkább adták el másnak a holmijukat, mint nekünk: persze olyanoknak, akik pártfogóik voltak, akiknél evvel nagyobb „segítséget” tudtak kisimítani. (Móricz Zsigmond) || a. (gúnyos is) <Annak kifejezésére, érzékeltetésére, hogy nem kell csodálkoznunk, nem is csodálkozhatunk a közlés tartalmán, hiszen az már így szokott lenni, a dolog természetéből, a körülmények összefüggéséből önként következik.> Végre kinyitották a kaput, a nép persze tódult befelé. Ingady gazdag volt s persze gyermektelen ember. (Arany János) A színlapot (persze könyv nélkül tudta) kedvetlenül végigbetűzte [a színésznő] az ócska ajtón. (Krúdy Gyula) Ijedten, hirtelen kaptam utána [= a festék után] a jobb kezemmel … és persze zöld lett most már a jobb markom is. (Babits Mihály) Hát a feleségem hol van? – kérdezte. – Szegényke persze tele van a konyhával. (Móricz Zsigmond)
2. (gyak. de kötőszóval) <Magától értetődő, könnyen érthető ellentétet, megszorítást, többé-kevésbé burkolt ellenvetést, ellentmondást, nem várt fordulatot tartalmazó m, tagmondat bevezetésére.> Eleget intettem őt, (de) persze hiába. Persze egy szó sem igaz az egészből. Mire az apácskák készen vannak a tutajjal, anyácskák is mind összekötözték seprővé az arravaló ágat. Persze a dolognak ezzel nincs vége, mert a tutaj és seprő ott a Maros-parton, ahol áll, senkinek sem kell. (Tömörkény István)
3. (tréfás, gúnyos) <Tagadó értelmű ráhagyás kifejezésében.> Csak vinnéd magaddal ezt a csúf időt! … Nem is hiszem, hogy nem te hoztad magaddal: ördögök bordájában szövöttje! – Hát persze én hoztam! (Jókai Mór)
