ölelkezik
ölelkezik [e-ë] tárgyatlan ige -tem, -ett, -zék (-zen) [e, ë, ë]
1. <Két személy> egymást öleli, ölelgeti. Nézd, hogy ölelkeznek. S szólt az ördög: „Fázni kezdek, | … Jer, ölelj meg, jer, csókolj meg!” S ölelkeztek, csókolóztak. (Petőfi Sándor) Fehérben ifju es leány Ölelkezik s a hídon van már: „Egymásé a halál után!” (Arany János) [A táncoló párok] el-elváltak egymástól, és mintha percnyi elválásukat is megbánták volna, tízszeres tűzzel újra ölelkeztek. (Móricz Zsigmond)
2. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) <Két v. több dolog> összhangba olvadva érintkezik, összeér. Mint a tengeren, hol mélység És magasság ölelkeznek. (Gyulai Pál) És ez így megy mindörökkön Mindörökké, föl-alá. | Így ölelkezik a földön Születéssel a halál … (Vajda János)
3. (átvitt értelemben, ritka, irodalmi nyelvben) <Versben sorok, rímek> úgy csengenek össze, hogy két páros rímű sor választja el őket egymástól. Itt a sorok ölelkeznek.
Igekötős igék: összeölelkezik.
ölelkezés.
