odaír
odaír tárgyas ige
1. <Jel(ek)et, betű(ke)t, szöveget> vmely ismert, szóban forgó, ill. a határozóval pontosan megjelölt helyre ír. Nem tudtam elolvasni, amit odaírt. A szerződés alá odaírta a nevét. Adam lord odahajolt Metell fölé, s leolvasta neki a papírról, amit az tétovázó betűkkel odaírt. (Jókai Mór) || a. Vkit odaír vhova: vkinek a nevét vmely jegyzéken mások közt feltünteti. Engem is írj oda az igénylők közé!
2. (átvitt értelemben, választékos, ritka) Nevét odaírja vhova: tettével v. életművével eléri, hogy nevét emlegessék. Odaírta nevét a hősök közé.
3. (átvitt értelemben) Odaír vmit vhova: vminek a jelét, nyomát láthatóvá, felismerhetővé teszi vhol. A háború odaírta a homlokára az elviselt nélkülözéseket. Fiatal ember volt, nem idősb mint Toldi | … Homloka is tiszta, lepi bár gond, álom, S odaírva mintegy ez a szó: „nem bánom!”. (Arany János) Minden arcra az volt odaírva: „Non sum paratus” [= nem készültem]. (Mikszáth Kálmán)
Vö: ír (1).
odaírás; odaírható; odaírt.
