odacsap
odacsap ige
1. tárgyas Csapva, hirtelen, sebtében vmely ismert v. megnevezett és rendsz. a beszélőtől távolabb eső helyre dob, hajít vmit. Ruháit odacsapta a sarokba. A szél odacsapja közéjük a felkavart zsarátnokot. (Jókai Mór) Kalapját odacsapta az asztalhoz. (Tolnai Lajos) || a. tárgyas <Becsapódó ablak, ajtó v. vmely lecsapódó szerkezeti alkatrész, ill. személy ilyen tárggyal> odaszorít, odacsíp vmit. Távozott, bevágva … az ajtót, hogy az öreg körmét szinte odacsapta. (Jókai Mór)
2. tárgyas (átvitt értelemben, ritka, bizalmas, rosszalló) <Vmely munkát> sebtében, kellő gondosság nélkül végez el; összecsap. Nem sokat törődött a munkával, csak úgy odacsapta.
3. tárgyas (átvitt értelemben, rosszalló) Sebtében, csak úgy mellékesen, kellő gondosság nélkül odailleszt, vmihez hozzácsatol vmit. A többi adatot csak úgy odacsapta a könyv végére. Tessék megnézni az iktató könyvet … A magyar „beadványoknak” még a rövid kivonata is odacsapva velősen. (Mikszáth Kálmán)
4. tárgyas (átvitt értelemben, kissé rosszalló) Vmit válaszképpen félvállról, kellő megfontolás nélkül mond, vmit ily módon kijelent vkinek. Hát a grófné is asszony – csapta oda Belky könnyedén. (Mikszáth Kálmán)
5. tárgyatlan (-t ragos mértékhatározóval is) Vmivel, rendsz. ostorral, korbáccsal csapva vki, vmi felé üt, sújt. A kocsis odacsapott a lovak közé. A küzdő fenevad odacsapott tenyerével. (Jókai Mór) Az ember ostorheggyel odacsapott a cigánygyerekre. (Móricz Zsigmond)
odacsapás; odacsapható; odacsapó; odacsapott.
