ó [4]
ó [4] indulatszó és főnév, (kissé régies, főleg irodalmi nyelvben) óh [ó v. óh], oh [o v. oh], (ritka) o <Élőszóban a h ritkán hangzik s akkor is gyengén, leheletszerűen.>
I. <Érzelem kifejezésére, ill. színezésére, festésére.>
1. <Fájó emlékezés sajnálkozás, fájlalás, bánkódás kifejezésére>. Ó de kár! Ó, hogy sajnálom! Láttam veszélyes tájadat oh Sziget. | Előttem állott roskadozó falad. (Vörösmarty Mihály) Kis lak áll a nagy Duna mentében; | Oh mi drága e lakocska nékem! | Könnyben úszik két szemem pillája, Valahányszor emlékszem reája. (Petőfi Sándor) Oh, ha akkor látok a világba: Nem marasztott volna tán hiába. (Petőfi Sándor) Oh miért is emlékezem Halálodra én kedvesem? (Petőfi Sándor) || a. <Elmélázás, tűnődés, ábrándozás bevezetésére.> Ó de szép is volt akkor! Ó, láttam véle együtt annyi tájat A fakó, bágyadt honi ég alatt. (Juhász Gyula) || b. <Fájó panasz, mentegetőzés, fájdalmas, fájó megállapítás kifejezésére, festésére>. Tiborc. Óh | hiszen beteg feleségem és öt éhes | porontyaimnál szivem majd kiugrott. (Katona József) El van, oh örökre el van Dúlva kínos életem. (Vörösmarty Mihály) Igaz az átok, Mit már sokan sejtünk óh, mind igaz. (Ady Endre) Őszi éjben, őszi éjben Óh be nehéz Felnézni a csillagokra. (Ady Endre) || c. <Mentegetőzésben, tettetett sajnálkozás kifejezésére.> György pedig felele: „Oh, uram királyom! Nekem az kiváltkép szégyenem és gyászom.” (Arany János)
2. <Lehangoltság, szomorúság, sóhaj kifejezésére.> Oh fej, oh kebel, te kettős Átok életem felett! | Mért kinozni lángcsapásu Ostorokkal engemet? (Petőfi Sándor)
3. <Szánalom, részvét kifejezésére, ill. színezésére>. Ó, milyen kár érte! [Kadosa] Könnyre fakadt, s [Schedios] hidegült jobbját megfogva imígy szólt: | Így kellett neked, oh méltó jobb harcra, kiveszned? (Vörösmarty Mihály) Oh, nem hallod-e A nép jaját? (Madách Imre) Óh mily szegényesen volt öltözve, mily elhagyatott állapotban. (Tolnai Lajos) Ó én szeretem a bús pesti népet. (Kosztolányi Dezső) Óh a szögényök, óh az istenadták! Sopánkodás és részvét fogadta [a szabadult olasz foglyokat]. (Móricz Zsigmond)
4. (gyak. jaj! indulatszóval együtt) <Nagy fájdalom, kétségbeesés, elkeseredés kifejezésére v. festésére.> Ó, hogy fáj! Oh | ez fáj – kimondhatatlanúl. (Katona József) Etelének is vün [= vive, vitt] hírt Hilda futára, | Mikor a kard eltünt, s hova tünt: Budára. | O – jaj! … akkor látták (egy hangja se hallszott) Sápadni először azt a piros arcot. (Arany János) Ne hagyjatok, vernek kegyetlenül! Oh jaj, szegény fejem! szegény pofám! (Arany János–Arisztophanész-fordítás) Jézus Mária, ó Jézus Mária, – ájuldozott Zsófi s rebegve tördelte a kezét. (Móricz Zsigmond) Ó jaj, mi igazán tiszták vagyunk, Nekünk nyisson ajtót a reménység! (József Attila)
5. (gúnyos) <Csalódottság, csalódással járó keserűség kifejezésére, ill. színezésére, festésére.> S alkalmatosságot szerzél nekem | ezzel [Ottóra mutat] sok édes mulatságra is | – oh, mert hiszen Melinda együgyű! (Katona József) A könyvecskét akarjuk megvenni, mely a kirakatban van … – Sajnos, már el van adva. – Oh! (Mikszáth Kálmán)
6. <Harag, bosszúság, felháborodás kifejezésére.> Ó, eredj már, ne bosszants! Ó, te ostoba, hogy mindent elrontasz! Oh vakmerő és szemtelen gonosz! | Te gaz, fő gaz, te legfőbb gazember, Hogyan jöttél ide, te gazok gaza? (Arany János–Arisztophanész-fordítás) Péter, óh, hogy a farkasok szaggassák magát össze, maga megint részeg. (Tolnai Lajos) Oh hogy ép most csöngetnek! (Reviczky Gyula) Oh, én magyar királyi tulok! (Gárdonyi Géza)
7. <Korholás, kül. haragos, indulatos korholás kifejezésére, ill. színezésére.> Ó, hogy nem szégyelled magad! Ó, hogy nem süllyed el a föld alattad! Ó, te szégyentelen! Oh te legnagyobb bajszerző, amióta megvagyok Mit beszélsz? (Arany János–Arisztophanész-fordítás) Ha meghalok, férhe [= férjhez] menj. – Ó bolond, elment az eszed, eredj má haza. (Móricz Zsigmond) || a. <Szemrehányás, szemrehányó panasz kifejezésére.> Óh ha téged nem láthatlak Beg [= be, de] óhajtlak, be’ siratlak! (Csokonai Vitéz Mihály) Nénike [= kedves néném], hol voltál? Oh, mely régen járok utánad! (Vörösmarty Mihály) Oh mért csalál képzelet engemet? (Vörösmarty Mihály) Vén kabátom, oh miért hagysz engem el? (Arany János) Ó fösvény, dölyfös élet, Hisz asztalaid morzsáit ha kaptam! (Juhász Gyula) || b. <Elítélés, leszólás kifejezésére, ill. színezésére, festésére.> Oh be istentelen egy szörny vala! (Tolnai Lajos)
8. <Útálat, megvetés kifejezésére, ill. színezésére.> Gertrudis (szünet után, félútálattal.) Oh nem esmered | te a magyart még! (Katona József) Ó be kicsi az ő piszkos vágyuk! | Alig látszik, hogy fájdalmunkon csöppent. (József Attila)
9. (gyak. a jaj! indulatszóval, istenem! v. hasonló értelmű felkiáltással) <Ijedség, félelem kifejezésére v. festésére>. Ekkor vette észre, hogy a gyermek keze vérzik… . Oh irgalmas atyám! szólt riadtan az ifjú, s sebesen keresett ismert orvosi füveket a völgyek közt. (Jókai Mór) És óh seregeknek ura! … a nyílásnál két villogó szem kacsintgat be, s egy vigyorgó fogsor rémletes fehérsége látszik! (Mikszáth Kálmán) Ó jaj, hallga, mily hang volt ez, milyen szívszorult sikoj [= sikoly]? (Babits Mihály) || a. (a jaj indulatszóval együtt is) <Megborzadás, vmitől visszaborzadás, visszarettenés kifejezésére, ill. színezésére.> Láttuk … | … új hajnalon csillogni Sigeum vizét, | mint egy vértengert. Ó minő hajnal vala! (Babits Mihály) Ó jaj, mit láttam! … | nem láthat ilyet ember sarja büntelen. (Babits Mihály)
10. <Izgatott, ideges várakozás szorongó hangulatának festésére>. Lehetséges-e, hogy valóban a híres Bulykainé előtt állok a következő percben? Oh istenem! … . Csodálatos szorongás fogott el, fejem zúgott, lábam, kezem zsibbadozott. (Mikszáth Kálmán) Oh, jaj szédülök itt a parton, Óh, jaj, most mindjárt itt leszel! (Ady Endre)
11. <Megkönnyebbülés, öröm, hála kifejezésére.> Sándor [Atyját ébredni látja]. Óh, hála Isten, magához jön. (Győry Vilmos) || a. <Kitörő öröm kifejezésére.> Ó, hát mégis eljött! Ó, milyen öröm! || b. <Hálálkodás, meghatottság kifejezésére.> Ó, nagyon köszönöm, hogy elintézted a dolgot. Ó, milyen jó vagy! || c. <Meglepetéssel> járó öröm, megelégedettség kifejezésére, ill. színezésére, festésére>. Az asszony … elmosolyodva látta, hogy három gomb hiányzik a [fiú] kabátjáról. És ó édes gyermek, nem arról a ruháról, amiben tegnap volt. (Móricz Zsigmond) [Az asszony] belépett a szobába … Semmi nesz. Ó az aranyos gyerek. A drága kis fiú. Alszik. (Móricz Zsigmond) Őszre … meglátogatja a kastélyt a fiatal trónörökös. Hajtóvadászat lesz itt. – Ó! Igazán? Itt Szinyéren? (Kaffka Margit) || d. <Megelégedettség kifejezésére, ill. színezésére.> Ó, milyen jó így harmadik személyben beszélni arról az undok magamról! (Babits Mihály)
12. <Káröröm kifejezésére, ill. színezésére, festésére>. Oh milyen nagyon örült neki a gonosz vén tündérasszony, hogy egyet hát megőltek már az Opour fiúk közül. (Jókai Mór)
13. <Elragadtatás és tetszés, elismerés kifejezésére>. Lyányok, lyányok: lakodalom, Oh, be sok szép népe vagyon! (Arany János) Óh, mily felséges város ez a Pest! (Tolnai Lajos) Oh, be szép lehetett az az ember! szép, mint valami földön járó isten! (Gárdonyi Géza) || a. <Elismerés kifejezésére, ill. színezésére.> Ó, ez remek! Oh, ez ám a ritka kedves ember. Csupa nyájasság, emberség. (Tolnai Lajos) Ó, de jókat lehet ott aludni az akácfa … árnyékában… (Tömörkény István) || b. <Csodálkozást is tartalmazó elismerés kifejezésében, megszólítás előtt.> Szép vagy o hon, bérc, völgy változnak gazdag öledben. (Vörösmarty Mihály) Szép vagy, ó szerelmesem, szép! (Babits Mihály)
14. <Kedveskedés, enyelgés színezésére, gyak. a megelégedettség, jóleső érzés, öröm és a vágy árnyalatával>. [Ilma.] Jer, te gyilkos. [Balga.] Oh, te méz. [Ilma.] Most az egyszer megbocsátok, S elfelejtem a pofont. [Balga megöleli.] Oh, te drága oldalcsont. (Vörösmarty Mihály)
15. Kellemes dologra emlékezés színező szavaként. Ó be jó ember is vót [édesapám], soha a mi házunknál más szó nem vót, csak: édes lelkem, kedves angyalom. (Móricz Zsigmond)
16. <Csodálkozás, meglepetés kifejezésére.> Ó! Ez valóban meglepő! –161 (régies) <A jé! indulatszóval kapcs.> Isten őrizzen, én sohasem látnám az urat? oh je! mit gondol az úr? (Csokonai Vitéz Mihály) Óh jé! ha Mihály arkangyal meg találja hallani, Hogy a nevét odább tették, ugyan mit fog mondani? (Csokonai Vitéz Mihály)
17. <Fokozás színezésére; gyak. a csodálkozás árnyalatával.> Ó, hányszor megtörtént már az ilyesmi! Ó, mekkora ház! Balassagyarmat – óh, hogy szeretem! (Szabó Lőrinc)
18. <Ismételt, nyomatékos tagadás érzelmi színezésére>. Hogy az emberi nem fejedelmei és királyi nem istenek – oh nem – Hanem a madarak voltak régen: van rá sokféle bizonyság. (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
19. <Ellenvetés ridegségének enyhítésére, szeretet, gyengédség kifejezésére>. Ó, hát tehetek én arról? Miháj, ne igyá. – Ó, – azt mongya édesapám – nem árt a, most inni kell. Kolera van. (Móricz Zsigmond)
20. <Elhárítás bevezetésére, szerénység, segítő készség kifejezésére>. Ó, semmiség az egész. Ó, szóra sem érdemes.
21. (kissé régies) <Udvarias felelet bevezetésére.> [Te is velünk jössz?] – Ó, hogyne. [Nem leszünk terhetekre?] – Ó, dehogy. Sőt, nagyon boldogok leszünk. [Ugye feljössz hozzám holnap.] – Ó kérlek, nagyon szívesen. [Balga.] …Hát még itt is megterem ketek [= kegyelmetek]? [Dimitri boltos.] Oh! mi mindenütt vagyunk, – Mint a napfény. (Vörösmarty Mihály) „Messze van [a feleséged]?” kérdé most szeppenve az ördög. | Oh dehogy, itt van már, a konyhába dörmög. (Arany János) De a műveiket szokta olvasni? például Vörösmartyt. – Oh azt igen. (Jókai Mór) Jól vagy a cár komornyikjával? – Oh igen, jó barátok vagyunk. (Jókai Mór) Fenntartja még ezt a meghívást? – Óh hogyne, persze … (Móricz Zsigmond)
22. (gúnyos) <Kérdésre, közlésre adott gúnyos felelet bevezetésére.> Nincs bolondabb generosus [= nagylelkű] ember a világon, mint akinek semmije sincs, nyakra főre jótáll egymásért! A gazdag ember? Oh, az okosabb! (Tompa Mihály) De szeretnék én is ilyen karddal vívni. – Majd én megtanítom magát. – Óh persze, hogy jól rám huzogasson. (Jókai Mór)
23. (irodalmi nyelvben) <Ünnepélyes megszólítás előtt, az emelkedettség, ünnepélyesség fokozására.> Hazádnak rendületlenül Légy híve, oh magyar! (Vörösmarty Mihály) Kelj föl, óh, kelj föl, szent vörös Nap! (Ady Endre) Ó nagy világ, csak érted éltünk eddig. (József Attila)
24. (tréfás v. gúnyos) <Megszólítás előtt, az emelkedettség, ünnepélyesség hatását utánozva v. gúnyolva>. Ha én tenéked volnék, oh pohár! | Ki nem fogynék a borból sohasem. (Petőfi Sándor) Április, oh Április, Minden csínyre friss! | Faun-bokájú, vad suhanc, Újra itt suhansz! (Tóth Árpád)
25. <Vegyes érzések, ill. többféle érzés kifejezésére, ill. festésére.> Szép állat az asszonyi állat, Szép és veszedelmes; Arany pohárban méregital. | Én ittalak, oh szerelem! | Egy harmatcseppnyi belőled édesebb, Mint egy mézzé vált tenger; De egy harmatcseppnyi belőled gyilkosabb, Mint egy méreggé vált tenger. (Petőfi Sándor) Óh, minden gyászok, be értelek, Óh minden Jövő, be féltelek. (Ady Endre) Ó – sopánkodik [vak dajkám, ki negyven éve nem látott] – ó, ó – s ezzel az egyetlen magánhangzóval, ezzel az egyetlen betűvel hiánytalanul fejezi ki, hogy mit érez ő és mit érzek én, mindazt, ami történt vele és velem: az élet csodálatos, borzalmas zűrzavarát. (Kosztolányi Dezső)
26. <Népdalokban, tréfás felkiáltásként>. Oh te picike, Ki ne szeretne? | Aki téged nem szeretne: Huncut a neve. (népköltés) Oh be sok hal terem a nagy Balatonyban [= Balatonban]. (népköltés)
II. <Akarati mozzanat kifejezésére, festésére.>
1. (gyak. feltételes módú igével) <Vágyódás, vágyakozás, kívánság kifejezésére>. Ó, ha még egyszer láthatnám! Csendes özön, képem mellett csillogva kerengő, Jő meg megy maradás nélkül szép habzatod [= habod]: óh bár | A Tisza mélyéhez vinné el képemet. (Vörösmarty Mihály) Oh, szerelmem forró szerelem, Forróbb, mint a dél nyárközépen; Ha a nap ily tűzzel sütne ránk, Rég elégett volna a világ. (Petőfi Sándor) Óh, ha én ott szóba jöhetnék! (Tolnai Lajos) Elömlik testeden az ékszerek sugára: | ó meddig ékszer és ó meddig női test? (Babits Mihály) || a. <Vágyódó reménykedés kifejezésére>. Oh, vársz még, távol, boldog Élet, | Hol sohasem lesz az alkonyom bús? (Tóth Árpád) Óh, hátha jő a tiszták s boldogok Szűz birodalma, a szebb, új világ S dallá dobognak a szivekben a Bús, fáradt ritmusok, a holt apák. (Tóth Árpád)
2. <Kérés, könyörgés színezésére, rendsz. a felszólító ige v. a megszólítás előtt>. Adj csókot, óh az elsőt életemben! (Vörösmarty Mihály) Óh legyetek liget és sík tér szavaimra vigyázók. (Vörösmarty Mihály) Oh adj, oh adj nekem Hűs cseppet, hű csehem! (Arany János) Oh! irgalom atyja ne hagyj el. (Arany János) Szelid Remény! … | Altatón bár, altatón bár, óh hajolj le rám! (Tóth Árpád) Ha sujt a villám s retten a gyönge szív, Ó ösztököld a tétova honfiút. (József Attila)
3. <Udvarias bocsánatkérés bevezetésére.> Ó, bocsánat! Ó, pardon!
4. <Olyan kívánság bevezetésére, ill. színezésére, mely arra. irányul, hogy vmi bár csak be ne következett volna, meg ne történt volna, v. másként történt volna, ill. történnék.> Ó, bár sose láttalak volna! Bár soha csillagodat ne ragadtam volna kezemmel, Oh bár e földet soha lábam meg ne tapodná. (Vörösmarty Mihály) [Piroska.] Baljóslatu névvel jöttél te világra! | Oh, le ne szálljon rád még jobban is átka, Hogy sorsod azéhoz közelitsen gyászban, | Kit képzetem alkot a Rozgonyi házban! (Arany János) Az Életem szép volt, mint egy álom, ó bár lett volna az életem szerencsétlen és az álmaim lettek volna szépek! (Babits Mihály)
5. <Udvarias, gyengéd figyelmeztetés, tiltás színezésére.> Ó, leányok, … ne bolondozzatok, egymás hegyibe hordva ifjaitok magasztalását, melyik a különb köztük … (Mikszáth Kálmán)
6. <Biztatás, bátorítás, nyugtatás bevezetésére, ill. színezésére.> Ó, ne félj tőle, nem bánt. Ó-ó ne féljen tőlük. (Vahot Imre)
II. főnév (ritka, irodalmi nyelvben) <Az ó! indulatszóval való> sóhajtozás, sajnálkozás, sopánkodás, csodálkozás. Ezer óh, jaj, baj, ejnye, nyüg Siránkozik pityergő szánkon. (Ady Endre)
