nyughatatlan
nyughatatlan melléknév -ul, -abb, (régies) nyughatlan
Általában olyan <személy, dolog>, aki, amely nem tud nyugodni (1–2).
1. (néha kissé rosszalló) Állandó mozgásra, tevékenységre hajlamos <személy, csoport, dolog>. Nyughatatlan gyermek, tömeg, tűzhányó. A két becsípett pandur alatt … veszettül mozgott a nyughatatlan anyaföld. (Mikszáth Kálmán) Mihály úrfi olyan nyughatatlan volt, mintha fiatal legény volna. (Petelei István) || a. (néha kissé rosszalló) Ilyen személlyel kapcsolatos, rá jellemző <dolog>. Nyughatatlan lélek, természet. Ó te csalárd világ, nyughatatlan elme, Forgandó szerelem, változó szerencse, Mire most szivemben Új gyötrelmet hozál eszem vesztésére? (Balassi Bálint) A lényem egészben elvenebb volt, mozgósabb, … nyughatatlanabb. (Kaffka Margit)
2. (népies) Nyugtalan, izgatott <élőlény>. Beteg az a gyerek, olyan nyughatatlan volt egész éjjel. Enyim fog ő lenni, kiért sokat | oly nyughatatlan szivvel éjtszakáztam. (Katona József) Megvacsorált Miklós, meg is éjtszakált ott, Másnap a leánnyal még egy pár szót váltott … | De nyerit a Toldi nyughatatlan lova … (Arany János) || a. (népies) Vkiért, vmiért aggódó <személy>. Olyan nyughatatlan vagyok már a miatt a gyerek miatt.
3. (kissé rosszalló) Olyan <személy>, aki természeténél fogva nem tud megnyugodni másoknak, kül. fölötteseinek, ill. a hatóságoknak rá vonatk. döntéseiben és intézkedéseiben; kissé izgága. Világéletében nyughatatlan ember volt.
nyughatatlanság.
