nyomorult
nyomorult melléknév és főnév
I. melléknév -ul v. -an, -abb
1. (választékos) Súlyos testi fogyatékosságban, betegségben szenvedő s ezért mások támogatására szoruló, szánalomra méltó nyomorék, magatehetetlen. Nyomorult béna. A beteg egész életére nyomorult lehet. Maradj velem édes lányom. Öreg, nyomorult vagyok már. (Justh Zsigmond) || a. Általában olyan <főként személy>, aki sokat szenved(ett), akit sok baj, megpróbáltatás ér(t); szenvedő, szerencsétlen, szánalomraméltó. Szegény, nyomorult öreg ember; nyomorultul v. nyomorultan van: a) nagyon rosszul van, nagyon beteg(nek) érzi magát; b) elhagyottan, nehéz anyagi körülmények között van; nyomorultul vész el: csúnya, borzalmas halállal pusztul el. Romlásnak indult hajdan erős magyar! | Nem látod Árpád vére miként fajúl? | Nem látod a bosszús egeknek Ostorait nyomorult hazádon? (Berzsenyi Dániel) Légy gondviselője nyomorúlt Gyöngyvérnek. (Arany János) Van valaki …, akinek ilyen nyomorultan is nagyon fontos és becses vagyok … (Kaffka Margit)
2. (ritka) Nyomorban tengődő, sokat nélkülöző; nyomorgó s ezért szánalomra méltó. Nyomorult koldus, szegény. Én kegyelmedet mint poetát fel sem veszem: de mint nyomorúltat sajnálom. (Csokonai Vitéz Mihály) S ím váratlan előbukkanegy férfi | … Utána néztem. Kifoszthatna engem, | hisz védekezni nincsen semmi kedvem, | míg nyomorult vagyok. (József Attila) Mint nyomorult proli az elrobogó | nagyúr után, | úgy néztem utánad. (Szabó Lőrinc) || a. Nyomorúságos (1). Nyomorult élet, sors, viszonyok.
3. (átvitt értelemben, rosszalló) <Túlzó kiemelés, megvető indulat kifejezésére:> silány, hitvány. Nyomorult pár fillérért képes volt megtenni. Csak egy nyomorult kis tehene volt. [Rodostóban] sokkal tágasabban vagyunk szállva, mint abban a nyomorúlt Jenikőben. (Mikes Kelemen) Lőrinc pedig még csak ez után szörnyedt el: | Toldi sohsem nyugszik, hogy bosszút ne álljon; Függ élete immár nyomorult hajszálon. (Arany János) Elöl igen jó lovasok vannak, de a menet végén nyomorult gebék. (Móricz Zsigmond) || a. (átvitt értelemben, rosszalló) <Megvetés, indulat kifejezésére:> erkölcsileg hitvány s ezért megvetést érdemlő <személy>; aljas, becstelen, alávaló. Nyomorult alak, áruló, féreg, fráter, gazember, zsarnok. Daru-lábú, szarka orrú, Nyomorult németség; Fut előttünk – retteg tőlünk … . Nyomorúlt nemzetség! (népköltés) Alávaló, részeg, nyomorult! … miért nem megy az odvába! (Kaffka Margit) || b. (átvitt értelemben) <Megvetés, indulat kifejezésre:> ilyen emberre valló, jellemző. Nem hittem volna, hogy ilyen nyomorultul viselkedjék!
II. főnév -at, -ja
1. Elesett, szerencsétlen szenvedő, s ezért szánalomra méltó ember. A szegény nyomorult! Álom és reménység! két jóltévője a nyomorúltnak! (Csokonai Vitéz Mihály) A szép nőnek nincs szíve, csak gonosz, durva ösztöne van. Szeme nem látja az igazi nyomorultat, fülét megvesztegeti az arany csengése. (Ady Endre) Tormási… megfogott egy vén embert, hogy annak a kezéből kiragadja, amit tartott, valami kis batyut, bizonyosan abban volt a legféltettebbje a nyomorultnak. (Móricz Zsigmond)
2. (átvitt értelemben, rosszalló) <Megvetés, indulat kifejezésére:> aljas, hitvány, becstelenember; gazember. Teljes anyagi romlásomnak ő az oka, a nyomorult! Ezt a kislányt az a nyomorult rontotta meg! Ó nagy világ, csak érted éltünk eddig… S a nyomorultak, ők, akik miatt Temetőnek is kicsi lett világunk, Még ők biztatnak, hogy a pusztulást Hős bátorsággal, s daccal kell kibirnunk! (József Attila)
nyomorultság.
