nyomor
nyomor főnév -t, -a (csak egyes számban)
<Kizsákmányoláson alapuló társadalmakban> súlyos nélkülözés, nagy szegénység; ínség. Embertelen, keserves, szörnyű, végső nyomor; a béresek, a kültelek, a munkanélküliek, a gyarmati népek nyomora; bekopogtatott, beköszöntött hozzá a nyomor; nyomorba dönt, kerget, taszít vkit; nyomorba jut, süllyed; a legmélyebb nyomorban él, sínylődik; kiemel a nyomorból vkit. A szocializmus megszünteti a nyomort. A terézvárosi templom környékén volt a legtöbb koldus, szörnyű gyűjtemény a nagyváros nyomorából. (Krúdy Gyula) Nagy, álmos dzsungel volt a lelkem | s háltak az uccán. Rám csapott | … a közösség, amely e | részeg ölbecsaló anyatermészet | férfitársaként él, komor | munkahelyeken káromkodva, | vagy itt töpreng az éj nagy odva | mélyén: a nemzeti nyomor. (József Attila) || a. (átvitt értelemben, választékos) Általában vmiben való nagyfokú szűkölködés, nélkülözés. Erkölcsi, lelki, szellemi nyomor; szexuális nyomor: a rendszeres, egészséges nemi élet hiánya.
Szóösszetétel(ek): 1. nyomorenyhítés; nyomorenyhítő; nyomorlakás; nyomorsarok; nyomortárs; 2. tömeg nyomor.
nyomorodik.
