nem [2]

Teljes szövegű keresés

nem [2] [e v. ë] határozószó, mondatszó és főnév
I. határozószó <Általában tagadás kifejezésére negatív fogalom képzésére haszn. szóként; nyomósítva: egyáltalában nem; éppen nem; éppenséggel nem; igazán nem; nem és nem; ezerszer nem; gyengébb v. bizonytalan állítás kifejezéseként rendsz. így: nemigen; nem éppen.>
I. <Mondat, ill. mondatrész tagadására.>
A. <Egyszerű tagadásban.>
A. <A tagadás az egész mondat tartalmára, ill. az állítmányra vonatkozik.>
1. <Igei állítmány tagadására, ezt megelőzve.> Nem esik az eső. Nem törődik a pletykákkal. Nem tudja a leckét.  Romlásnak indult hajdan erős magyar! | Nem látod Árpád vére miként fajúl? (Berzsenyi Dániel) Az nem lehet, hogy annyi szív Hiában onta vért. (Vörösmarty Mihály) Kik szabadon éltek haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. (Petőfi Sándor) –11 <Igekötős igével kapcs. rendsz. az ige előtt; az igekötő az ige után.> Nem állhatja meg, hogy … nem ment el. Nem öltözött fel. Nem mondhatom meg.  [Anyám tyúkja.] Eszébe jut, kokodákol, S nem verik ki a szobából. (Petőfi Sándor) A mérleg … mozgott és nem állt meg eredményt mutatni. (Mikszáth Kálmán) –12 <Főleg nyomatékos tagadásban igekötő, tagadószó, ige sorrendben.> Meg nem mondja az semmi kincsért. Innen ugyan el nem viszed, ha addig élek is. –13 <Főleg érzelmileg színezett mondatban. gyak. olyan tagadó alakú kérdésben, amelyet közlésként értünk, amelyre nem várunk feleletet, v. amelyre igenlő feleletet várunk; főleg bosszúság, felháborodás v. káröröm kifejezésében; az el nem váló igekötő előtt.> Nem elfelejtettem! Nem megmondtam?! –14 <Fog igével szerkesztett jövő idejű összetett igealak esetén a segédige előtt.> Nem fogsz enni? Nem fogja megtudni.  Feddő kérdésem nem fogja zavarni nyugalmad. (Petőfi Sándor) Az én Rozáliám nem mókus, s nem fog semmiféle fára felkapaszkodni. (Mikszáth Kálmán) –15 <A volt, lesz, ill. lenne, volna tagadásában a nincs ige hiányzó jelentő mód múlt és jövő idejű, valamint feltételes módbeli alakjainak pótlására.> Nem volt ideje. Nem voltak egy nézeten. Nem lesz otthon. Ehhez nem volna türelmem.  Nincsen, nem volt, nem is lészen, Ki asszonytól született, … | Hogy Ámor rajt erőt nem vett. (Kisfaludy Sándor) Vagy igaz világ lesz, Vagy nem lesz itt semmi. (Ady Endre) –16 <Igenévvel kapcs. ige mellett rendsz. a ragozott ige előtt.> Nem akar vmit tenni; nem akar dolgozni; nem megy sétálni; nem tud hallgatni.  Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer. (Petőfi Sándor) Marcsi azt hiszi, hogy szerelmes egy volt tanárjába … ő ráér erre a fényűzésre, nem kell férjhez szaladnia kenyérért. (Kaffka Margit) Nem tudtam én dalolni nektek az újról, csak a régiről, nem tudtam én dalolni nektek a földről, csak az égiről. (Kosztolányi Dezső) –17 <Állandósult szókapcsolatokban is az ige előtt.> Nem lő bakot; nem tesz eleget a követelményeknek. –18 (ritka, tájszó) <Kérdő mondatban az igei állítmány tagadása esetén a tagadószóhoz függesztett -e kérdőszóval.>  Nem-é viperákat keblemben neveltem? (Zrínyi Miklós) –19 (tájszó, a köznyelvben helytelen) <Függő kérdésben, az előbbi formában.> Megkérdezte,hogy nem-e jössz el. || a. <Kérdő határozószó ismétlése után, annak érzékeltetésére, hogy a határozószóval kifejezett körülmény ismeretlen.> Hogy, hogy nem? Hol volt, hol nem volt: (népmesék kezdő fordulata.  Honnan támadt, honnan nem, egy falusi kastély állott az fit közepén. (Mikszáth Kálmán) || b. (ritka) <Egyetlen kérdő határozószó után, az előbbi értelemben.>  Egyszerre csak honnan nem veszi magát, elsuhan mellette János király. (Mikszáth Kálmán)
2. <Névszói állítmány tagadásában, a névszó előtt.> Nem tréfadolog . Ez kérés, nem parancs. Egy hét nem a világ. Nem vitás, hogy ő a nyertes. Ez nem igaz. Ez nem ugyanaz. Kétszer kettő nem öt.  Leveles dohányát a béres leveszi A gerendáról, és a küszöbre teszi … Pipát húz ki, rá tölt és lomhán szipákol, S oda-oda néz: nem üres-e a jászol? (Petőfi Sándor) Gyilkosa hát nem ez. (Arany János) Nekem az öröm nem öröm, Fejfájás a mámor és a hírnév. (Ady Endre) A harcot … | békévé oldja az emlékezés | s rendezni végre közös dolgainkat, | ez a mi munkánk; és nem is kevés. (József Attila)
3. <Igei-névszói állítmány tagadásában a van ige jelen 1. és 2. személyű, ill. múlt és jövő idejű bármely alakjának előtte áll.> Nem vagyok kovács. Nem volt rossz ember. Nem lesz nehéz megválni tőle.  Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! (Petőfi Sándor) Hajtson szentlélek, vagy a korcsma gőze: Röpülj hajóm, Én nem leszek a szürkék hegedőse. (Ady Endre)
4. <Szembeállítást kifejező mondatban a hiányzó, de az előző mondatból ismert állítmány tagadására>. Mindent elhiszek, de ezt az egyet nem. Az arcára emlékszem, de a hangjára nem.  Mindenkinek barátság, kegyelem, Csak a királyoknak nem, soha nem! (Petőfi Sándor) Minden nő veszedelem! – Annuska nem! (Gárdonyi Géza) Én ismertem a kapujukat, a házat nem, de a kaput igen. (Móricz Zsigmond)
B. <Egyéb mondatrész tagadásában, a tagadott mondatrészt megelőzve.> Nem éppen ; nem szinte ; nem sokat teketóriázik. Nem a kutya ette meg a szalonnát. Nem mindenki az, aminek gondolja magát. Nem pénzt várok, csak elismerést. Nem a kertben lesz a mulatság, hanem a nagyteremben. Nem dicsekvésből mondom, csak az igazság kedvéért. Nem itt van a helyed. Nem úgy van mint volt régen. Nem becsületes embernek való foglalkozás volt az. Nem az apja lakásában lakik.  Vizyné nem mingyár vonta vissza kezét. (Kosztolányi Dezső) Nem az énekes szüli a dalt: | a dal szüli énekesét. (Babits Mihály) Nem én kiáltok, a föld dübörög. (József Attila)
B. <Kettős, ill. párhuzamos tagadásban>.
1. <Tagadó értelmű általános névmás v. általános határozószó mellett az állítmány tagadására.> Soha meg nem tenném. Nem láttam senkit és semmit.  Soha még épület nem hatott annyira Malinkára, mint ez a vén fészek. (Mikszáth Kálmán) Nincsen e világon, Nem maradt már semmi… (Ady Endre) || a. (régies) <Tagadó értelmű általános névmással v. ilyen határozószóval és is szóval kifejezett tagadás mellett az állítmány tagadására.>  Az ebédre nem kell senkit is megvárnom. (Petőfi Sándor) Emberösmeretben senkivel is nem cserélek. (Tolnai Lajos) || b. <A kiemelt állítmány tagadására olyankor, amikor keveslést, erős lefokozást jelentő másik mondatrészt se-vel v. sem-mel nyomatékosan tagadunk.> Nem szólt egy szót sem. Nem írt egy betűt se. Nem tiltakozott egy szóval se.  Én bizony nem várok egy napot se. (Mikszáth Kálmán)
2. <A sem, se tagadószóval együtt két v. több egynemű mondatrész párhuzamos tagadásában, úgy, hogy a nem mindig az állítmány előtt áll, a sem, se pedig a párhuzamosan tagadott mondatrész előtt, ill. – ha az az állítmány – a nem előtt.> Nem láttam sem az arcát, sem az alakját. Se nem ír, se nem üzen. Három napja se nem eszik, se nem iszik.  Nem vagyunk mi sem közvélemény, se országgyűlés. (Mikszáth Kálmán) Sem utódja, sem boldog őse, Sem rokona, sem ismerőse, Nem vagyok senkinek. (Ady Endre) || a. <A sem, se tagadószóval együtt két egyenrangú mondat párhuzamos tagadásában, úgy, hogy a sem, se a mondatok elején, ill. a mellékhangsúlyos előkészítő rész után áll, a nem pedig az állítmány előtt.> Sem a pénzt nem fizette ki, sem az árut nem küldte vissza.  Jancsinak sem szíve nem vert sebesebben E szókra, sem nem lett haloványabb színben. (Petőfi Sándor)
II. <Negatív, ill. ellentétes fogalom képzésére; olykor egybeírt, ritkán kötőjellel írt összetétel előtagjaként is haszn.>
1. <Vmely fogalom tagadásával a megfelelő negatív fogalom képzésére.> Az én és a nem-én; nem hivatalos látogatás; nem marxista filozófia; az ország nem magyar lakossága; egy nem létező személy; ki nem elégített vágy; meg nem történtté tesz vmit; meg nem felelés esetén; a terv nem teljesítése; a tények nem ismerése; a törvény nem tudása nem mentség.  Ez, mint nem polgár, bétolakodik. (Arany JánosArisztophanész-fordítás) Elég nem igazságos az … (Mikszáth Kálmán) Mikor mondunk már egy nagyot Mi, elnyomottak, összetörtek, Magyarok és nem magyarok? (Ady Endre)
2. <Óvatos v. szándékosan mérsékelt állítás kifejezésére az ellentétes fogalom tagadásával.> Nem buta: meglehetősen okos; nem egy ; nem egyhamar ; nem egykönnyen nem egyszer: meglehetősen sokszor; nem kis ; nem kisebb ember, mint …; nem nagy: kicsi, csekély; nem sok: kevés; nem rossz .  Fényt űz csinált érzelmivel nem egy, Kinek világát csak divat teszi. (Arany János) Nem kis kíváncsisággal szemlélik a kutyák ingerült ugatásának okozóját. (Mikszáth Kálmán) || a. <Nélkül névutós határozó előtt annak a kifejezésére, hogy a határozóban kifejezett körülménynek inkább az ellenkezője v. éppen az ellenkezője áll fenn; a hatnak gyak. minden jelzője van.> Nem (minden) célzás, él nélkül; nem (minden) gúny, irónia nélkül.  [Az unalmas este agyonütésére] vállalkozom most, de megvallom, nem minden raffinéria nélkül. (Mikszáth Kálmán)
III. <Állító tartalmú közlésnek, kérdésnek v. felszólításnak tagadással való körülírásában.>
1. (ritka) <Erős állításnak a tagadás tagadásával való kifejezésében>. Nem hiszem, hogy nem jön el: valószínűnek tartom, hogy eljön; nem lehet el nem hinni v. nem elhinni: okvetlenül el kell hinni; lehetetlen észre nem venni.
2. <Felkiáltásban, kérdő szóval, csodálkozás, megütközés v. felháborodás érzékeltetésére.> Miket össze nem beszélt!  Bátyám uram, mit nem kell hallanom? (Petőfi Sándor) Mennyi hízelgő szót nem hall ilyenkor a bíró! (Arany JánosArisztophanész-fordítás) || a. <Megütköző felkiáltásban rendsz. csak szóval, annak érzékeltetésére, hagy a feltevés majdnem képtelenség>. Csak nem veszed föl ezt az ódivatú kalapot?!  Csak nem járhatok gyalog. | Én magyar nemes vagyok! (Petőfi Sándor) || b. <Csak v. (csak) tán szóval bevezetett, megütközést kifejező kérdésben, annak érzékeltetésére, hogy a kérdés inkább állításnak veendő.> Csak nem ment el az eszed?! Tán nem ettél meszet?!  Csak nem háborodtál talán meg? (Gárdonyi Géza) || c. Még mit nem: <kérésnek, közlésnek nyomatékos visszautasítására:> szó sem lehet róla! [Apám, végy nekem egy biciklit!] – Még mit nem!  Egy gallérravalót még adok. – Még mit nem – szólt Janka felindulva. – Dehogy is ad! (Móricz Zsigmond) || d. <Csuda, fene, ördög stb. szóval együtt, vmely tagadó kijelentés nyomatékos visszautasítására, a szókapcsolat kb. egyértékű ezzel: dehogynem.> Nem a csudát! Nem az ördögöt! [Én már tovább nem kapálok!] – Nem a fenét! Muszáj!  Ha nekem ilyen gazdag apám lenne, nem dolgoznék. – Nem a fenét! (Nagy Lajos)
3. <Igenlő feleletet váró szónoki kérdésben, felkiáltásban>. Nem megmondtam előre? Hát nem nagyszerű?  De, szabadság, mért halvány az orcád? | Szenvedésid emléke szállt hozzád? | Vagy nem tettünk még eleget érted? (Petőfi Sándor)
4. <Kérdés formájú szigorú, sürgető parancs nyomósítására, annak érzékeltetésére, hogy a parancs nem teljesítése esetén megtorlás következik>. Nem hallgatsz ? Nem teszed le rögtön azt a kést?! Nem takarodsz innen?!
5. (régies) Hogy is nem: <m értékű kifejezésként:> hát persze, hogy …; természetesen.  Én meg elpirultam, oh de hogy is nem … (Czuczor Gergely)
6. <Szemrehányó kérdésben annak érzékeltetésére, hogy a beszélő az ellenkezőjét várja v. teszi föl>. Nem sül ki a szemed?  Nem szégyenli magát ilyeneket beszélni? (Mikszáth Kálmán)
7. <Kérdésben, szerény v. udvarias unszolás kifejezésére.> Nem parancsol még húst?  Anyám, álmodtam én is egyet, Nem fejtenéd meg, mit jelent? (Petőfi Sándor) „Haragszom rád”-ot játszunk odabent. Nem tart velünk? (Mikszáth Kálmán) || a. <Kérdés alakjában kifejtett szerény javaslatban, abban az értelemben, hogy a tagadott cselekvés ellenkezője a beszélő számára kívánatos.> Nem jönne velem egy darabon?
IV. <Kötőszó v. határozószó, ill. ilyennel bevezetett kifejezés módosítására>.
1. Míg… nem: <kötőszóval bevezetett időhatározói mellékmondatban, a „nem” az állítmány előtt, ill. – igekötős ige esetén – az alapige előtt áll, s a szókapcsolat azt jelenti, hogy a főmondatban foglalt cselekvés, ill. történés annak a cselekvésnek, ill. történésnek bekövetkeztéig mint határpontig tart, amely a mellékmondatban tagadó alakban van kifejezve.> Addig sirdogált, míg el nem aludt. Várj, míg vissza nem jövök.  Ki ne jöjjetek semmi zajra, míg én ki nem hívlak. (Mikszáth Kálmán)
2. Majdhogy … nem: <a tagadószó az állítmány, ill. – igekötős ige esetén – az alapige előtt áll:> kicsi híján; majdnem. Majdhogy bele nem halt.  Márton úr majdhogy ki nem jött a flegmájából. (Jókai Mór)
3. Aligha … nem: <a tagadószó az állítmány ill. – igekötős ige esetén – az alapige előtt> valószínűleg; majdnem bizonyosan … Aligha eső nem lesz.  Én beléptem, ő rám nézett, Aligha meg nem igézett. (Petőfi Sándor) Aligha Gyulai P. is e rétbe nem vágta kaszáját. (Arany János)
II. mondatszó <Mondat, ill. tagmondat értékű szóként>.
1. (bizalmas) Eldöntendő kérdésre adott tagadó feleletként. [Mégy a színházba?] – Nem. [Láttad a Balatont?] – Még nem. [Döntöttek már a kérdésben?] – Tudtommal nem. [Meggyógyult már a gyerek?] – Bizony nem.  Nem hitte? – Persze, hogy nem. (Mikszáth Kálmán) || a. <Igenléssel összekapcsolva, eldöntendő kérdésre adott kitérő v. bizonytalan. feleletben.> Igen is, nem is: bizonyos szempontból úgy van, más szempontból nem úgy van; egyrészt úgy van, másrészt nem úgy van. [Akarsz házat venni?] – Igen is, nem is, mert sok a gond vele.  Mit felelt? – kérdezte mohón. – Mondd hamar! Igen? Nem? – Ahogy vesszük. Igen is, nem is. (Ambrus Zoltán)
2. <Állítást követő tagadó feleletként, udvarias beszédben, rendsz. tagadó mondattal együtt>. [Esni fog.] – Nem, szó sem lehet róla. [Most ő az elnök.] – Nem, már nem az. || a. <Vmely. elhangzott állítást tagadó feltételes mód mellékmondatként.> Fog fizetni; ha nem, akkor bepöröljük.
3. <Kérdő hanglejtéssel, tagadó értelmű közlésre adott feleletül, gyak. a meglepetés, meghökkenés, megütközés, rosszallás, fenyegetés kifejezésére.> [Nem megyek a színházba.] – Nem? [Nem tartok veletek.] – Nem? Aztán miért? || a. (népies) <Ugyanilyen előzmény után, -e kérdőszóval nyomósítva, meghökkenés, rosszallás v. fenyegetés érzékeltetésére.> [Nem csináltam meg a feladatot.] – Nem-e? Hát aztán?
4. <Csak szóval, kérdő formában, hitetlenkedés, csodálkozás kifejezésére.> [Megnősült a Pista.] – Csak nem?  Én tégedet akarlak ajánlani. – Csak nem? – lihegte Koperecky, és csupa ragyogás lett az arca. (Mikszáth Kálmán)
5. <Előző tagadó közlés v. kérdés nyomósítására, erős hangsúllyal.>  Nem a tehertől fél, amelyet húznia kell majd, Nem! hanem a hámtól, mely korlátozza futását … (Petőfi Sándor) Nem méla, hosszú vont litániák Cukros hullámút untan szürcsölő |Egek lakója! Nem! Új isten ez. (Tóth Árpád)
6. <A beszélő saját szavainak helyreigazításaként, ill. ilyen helyreigazítás előkészítéseként.> Ez hiba volt; nem: vétek.  Akár ellenség megszállta falut felgyújtani… vagy verseket írni …: az neki egyforma munka, nem: gyönyörűség volt. (Jókai Mór)
7. <Felkiáltásként, felháborodás, tiltakozás kifejezésére.>  Nem! Ezt a hazárdjátékot nem nézhetem tovább! (Jókai Mór)
8. <Akár … akár páros kötőszóval kapcsolt választó mondatok első, állító értelmű tagmondatának egy szóval való tagadására, az összetétel második tagmondatként.> Akár hiszed, akár nem; akár helyes, akár nem.  Szobájában, akár válik díszére, akár nem a zöld ripszgarnitúrának, egy szuszék áll. (Mikszáth Kálmán)
9. <Az előző tagmondatban állított tényállás részleges tagadásaként, olyankor, amikor a két tagmondat páros is kötőszóval van kapcsolva, annak a kifejezésére, hogy az állítás bizonytalan v. csak részben igaz.> Hiszem is, nem is. Akarja is, nem is.  Volt is nem is a mienk az ország. (Petőfi Sándor) [Az előterjesztést] hallgatták is, nem is. (Mikszáth Kálmán)
10. Nem mintha …: <a mondatszó-i érték háttérbeszorulásával:> nem éppen azt akarom mondani, hogy…, nem azért mondom, hogy … nem mintha rosszul csinálta volna, de … nem mintha ostoba volna, de … nem mintha szemedre akarnám vetni, de …  Nem mintha az apró anyagi örömökre vetette volna magát, de a szeméből… ki lehetett olvasni, hogy neki is megvannak a maga gyönyörűségei. (Ambrus Zoltán)
11. (kissé ritka) <Felszólításra adott feleletként, ellenvetés kifejezésére, ill. ellenvetés bevezetésére.> [Menjünk már!] – Nem, ne menjünk még!  Jól van …, de talán áttérhetnénk az én dolgomra. Oh nem, nem, még egy produkciót akarok. (Mikszáth Kálmán)
III. főnév -et, -e [ë e] Ez a szó mint a tagadás kifejezője; tagadás. Nemet mond vmire; nemet int: fejét rázva tagadást, ellenvetést fejez ki; nemmel felel.  Lásd, ha nemmel válaszolsz szavamra, Az a szikla vigaszt ad nekem. (Madách Imre) Arra kérte, hogy … a hozzá intézett kérdésekre válaszoljon egyszerűen igennel és nemmel. (Kosztolányi Dezső) Megszakitott | csókként röpködtek a szavaitok sóváran már … Tudtátok, mi lesz, | de a’ Nem! még erős volt. (Szabó Lőrinc)
Szóösszetétel(ek): alighanem; csaknem; dehogynem; hanem; hacsaknem; majdnem; majdhogynem; mígnem.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem