n

Teljes szövegű keresés

n [enn] főnév n-et, n-je [ennët, enje]
I. (nyelvtudomány)
1. Beszédhang: az a zöngés mássalhangzó, orrhangú zárhang, amelyet úgy képezünk, hogy nyelvünk elülső része a fogakkal, a felső foghússal v. a szájpadlás elejével zárt alkot, s közben a tüdőből áramló levegő nagyobbrészt az orron át távozik, v. pedig (v és f előtt) úgy, hogy az alsó ajak és a felső fogsor alkot zárt, s ilyenkor a levegőt részben a szájon át leheljük ki (pl. a nincs, a nulla szó első hangja, ill. a szenved ige v előtti hangja). Az n ejtése, képzése.
2. Beszédhang: a g v. a k hang helyén, mégpedig a környező magas v. mély magánhangzók szerint palatálisan v. velárisan képzett zöngés mássalhangzó, orrhangú zárhang (a magyarban g és k előtt fordul elő, pl. az ing, lankad szóban).
II.
1. Ennek a két beszédhangnak írott v. nyomtatott jele; a latin ábécének tizenharmadik, a magyar ábécének az m és az ny közé eső huszonkettedik betűje; nyomtatott alakja: n, N. Kis n; nagy N.
2. (rendsz. jelzőként) <Felsorolásban, sorszámnév helyett, ha a sorozat többi tagját is az ábécé betűi jelölik.> Az n) bekezdés; az első fejezet n) pontja.
3. <Írásbeli rövidítésül.> (nyelvtudomány) n: <nyelvtanban, szótárban, főnév után:> a) nőnem, b) neutrum (= semleges nem); N: a) (vegyi ipar) a nitrogén vegyjele; b) (légkörtan, tudományos) észak.
4. (mennyiségtan) n: <indexként, kitevőként, tetszés szerinti egész szám algebrai jelölésére.>
5. (nyomdászat) n: <kézirat terjedelmének, szedés mennyiségének kiszámításában:> egy betű átlagos szélességének megfelelő számítási egység. Ha a sor szélessége öt cicerónyi, akkor petitben térző nélkül tizenöt n-et tartalmaz. Egy szerzői ív terjedelme 40 000 n.
n-esetleg

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages