mellett

Teljes szövegű keresés

mellett [e-e] névutó (ragtalan v. személyragos szó után, ezzel együtt értve)
1. A megelőző szóval jelölt személy v. tárgy jobb v. bal oldala, ill. egyik v. másik oldala közelében. Az elnök mellett ül a jegyző. A füzet a könyv mellett van.  Kivette szájából… a pipáját s függőlegesen leeresztvén azt maga mellett…, sapkáját ráakasztotta a csutorára. (Mikszáth Kálmán) Hilda erkélypáholyában ült, az ura mellett. (Kosztolányi Dezső) Én sokszor mentem Zsuzsika után, de sohase Zsuzsika mellett. (Móricz Zsigmond) || a. A szóban forgó személy szomszédságában, a szomszédos házban, lakásban, esetleg szobában. Ők az anyámék mellett laknak.
2. A szóban forgó tárgy (közvetlen) közelében, vele bizonyos kapcsolatban, érintkezésben. Fal mellett; váll váll mellett*: vállvetve. Asztal mellett ülnek. A fal mellett szekrények állnak. Szeged a Tisza mellett fekszik. Az út mellett árkot ástak.  A kis asztal mellett egy ifjú s egy lyányka. (Petőfi Sándor) Kiskunhalom nagyközség… a Duna mellett fekszik. (Nagy Lajos) || a. A kalapja, a sapkája, a süvege stb. mellett: a kalapja, a sapkája, a süvege stb. oldalához erősítve. Virág, toll van a kalapja mellett.  Kerek fekete kalapja mellett a tavaszi virágok úgy sápadoztak, mintha ők is ittak volna a legények pálinkájából. (Gelléri Andor Endre) || b. A szóban forgó tárgyhoz, földrajzi helyhez többé-kevésbé közeli helyen. A város mellett magas hegy emelkedik. Kecskemét mellett egy faluban jártam.  Kondorosi csárda mellett Gulya, ménes ott delelget. (Arany János) A Késes-utcában, az állomás | mellett laktunk. (Szabó Lőrinc) || c. A szóban forgó személy v. tárgy közelében egy v. több oldalán. A tanító mellett csoportosulnak a gyerekek. A tűz mellett ülnek. A lámpa mellett beszélgetnek.  Egyszerű hajlék Tűzhelye mellett Érzeni… A szeretetnek áldott melegét. (Lévay József) Kék lampion mellett virrasztok. (Juhász Gyula) Szonátát… hallgattam egy szál csöpögő gyertya mellett. (Radnóti Miklós)
Kerülendő szó vagy kifejezés.
3. Előtt (1b).  Egész nap a sakktábla mellett ült. (Karinthy Frigyes) Lustán csámcsog jó-régi jászla mellett. | Öreg jámbor bolond, de jó tehén. (József Attila) || a. Mögött (4a). Zárt ajtók mellett tárgyalnak. || b.* Alatt (I. 7b). Vmely büntetés terhe mellett; fejvesztés terhe mellett.
Kerülendő szó vagy kifejezés.
4. <Helyváltoztatást jelentő ige v. kifejezés mellett:> vkinek, vminek a közelében el; vkinek, vminek a közelében tovább. Az iskola mellett ment el. Füle mellett elereszt ¬ vmit.  Lábujjhegyen tipegett el a kis bölcső mellett szobájába. (Mikszáth Kálmán) Fülük mellett átkot Eresztnek a céda szélnek. (Ady Endre)
5.* Nap nap mellett: nap nap után; mindennap.
Kerülendő szó vagy kifejezés.
6. A szóban forgó személy közelében (élve v. működve); vkinek a környezetében. Férje mellett jó dolga van. Egy ilyen munkatárs mellett öröm dolgozni.  [György] A királyfi mellett nőtt fel mint barátja. (Arany János) || a. A szóban forgó tárggyal v. tárgyakkal hosszabban és szoros kapcsolatban együtt. Könyvei mellett elfelejti a világ bajait. Gépe mellett egészen más ember.
7. A szóban forgó tárggyal, dologgal együtt, hozzá, szokásos v. alkalmi kiegészítésül.  Volt… Szép fejes saláta, kövér bárány mellett. (Arany János) || a. A kapcsolt szóval jelölt cselekvés, folyamat, jelenség v. körülmény kíséretében, közben, közepette. Bor [= borozás] mellett; pipaszó [= pipázás] mellett; trombitaszó, a trombita hangjai mellett. Tomboló lelkesedés mellett ült le a szónok.  Hogy tud ily dal mellett siránkozni? (Kisfaludy Károly) Az ügyvéd úr tea mellett tárgyal. (Gárdonyi Géza) Az ebédidőt… agyon kell ütni a kocsmában egy pohár sör mellett. (Krúdy Gyula) || b. A szóban forgó tárgy, dolog felhasználásával, segítségével. Lámpa mellett hímez, köt.  A jó parazsas rőzse tüze mellett megforr a krumpli. (Tömörkény István)
8. A szóban forgó tárgyon, dolgon kívül. Fizetése mellett van némi mellékjövedelme is. Az iskolai munka mellett még egyéb elfoglaltsága is van.  Kár mellett szégyent is vallok. (Kisfaludy Károly)
9.* A szóban forgó dolog érvényesülése, ill. biztosítása esetén; ellenében. Készpénzfizetés mellett: készpénzfizetésre; a következő feltételek mellett: a k. feltételekkel. Öt százalékos kamat mellett ad kölcsönt: öt sz. kamatra.
Kerülendő szó vagy kifejezés.
10. Mivel a szóban forgó (főleg kedvezőtlen) körülmény fennáll. Ilyen időjárás mellett nehezen érik a szőlő.
11. (átvitt értelemben) A szóban forgó személy v. dolog javára, annak érdekeit képviselve, érte. Vmi mellett áll ¬; vki, vmi mellett kiáll, kitart, küzd, megmarad, hitet tesz. Harcol az igazság mellett. Ez a körülmény az előbbi állítás mellett szól. || a. A szóban forgó gondolattól, megnyilatkozástól el nem térve. Kitart, megmarad döntése, elhatározása, kimondott szava mellett.  Csupán egy öreg mindenes béres maradt meg azon erős határozat mellett… (Tolnai Lajos)
12. A szóban forgó személyhez v. dologhoz képest <, ha összehasonlítjuk vele>. Testvére mellett valóságos vasgyúró. Ez a rózsa teljesen fakó a másik mellett.
13. (gyak. is v. sem szóval együtt) Ellenére, dacára. A legjobb akarat mellett sem*: a legjobb akarattal sem. Vagyona mellett éhezik. Nyersesége, durvasága mellett sem rossz ember.  Sok darabot látunk, mely minden belső silánysága mellett is nagy hatással bír. (Vörösmarty Mihály) Hát nekem, sok biztatási mellett, Mennyivel maradt adós az élet? (Tompa Mihály)
Kerülendő szó vagy kifejezés.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem