menekül
menekül [e-e] tárgyatlan ige -t, -jön
1. <Vélt v. valóságos veszély, üldözés elől> rendsz. szabadulást keresve, sietve távozik. Menekül az ellenség elől; vkinek a karjai közé menekül; vkinek a szárnya alá menekül; meneküljünk! A dühös vaddisznó elől egy fára menekült. Géza bácsi, a boszniai hős, | öreg káplár, az okkupáció | riadt rémeit idézgette, hogy | mi történt ott, mi nem, s az asszonyok | hogy menekültek. (Szabó Lőrinc)
2. Menekül vmi elől: oltalmat keres vmi ellen. Az eső elől egy barlangba menekültünk. A hajó harmadik osztálya teli volt emberi szerencsétlenséggel. Földönfutóvá tett családok menekültek rajta a sorsuk elől. (Hunyady Sándor) Kívül-belől | leselkedő halál elől | …az asszonyhoz úgy menekülsz, | hogy óvjon karja, öle, térde. (József Attila) || a. Vmi rosszal szemben felejtést, megnyugvást, vigasztalást keres. Napi gondjaitól a könyvekhez menekül. Nyomorában az ivásba menekült. Csupasz, bús erdők, vén hegyek, Kikhez várostól menekültem, Kacagjatok ki: elmegyek | A városoknak Városába. (Ady Endre) Az ágyba menekült, fölhúzódott egészen a végébe. (Gelléri Andor Endre)
3. Szabadul vkitől, vmitől. Nem menekülhetek ettől a tolakodó frátertól. Gondolataitól akart menekülni. Kicsi országom, újra meg újra Hazajön a fiad… Mindig elvágyik s nem menekülhet. (Ady Endre) || a. Menekül vkitől, vmitől: igyekszik elkerülni, ill. távol tartani magától vmely számára terhes, kellemetlen személyt, dolgot. Emberkerülő lettem… Menekültem, ha úgy vettem észre, hogy valaki felém közeledik. (Móricz Zsigmond)
Igekötős igék: átmenekül; bemenekül; elmenekül; felmenekül; hazamenekül; kimenekül; megmenekül; odamenekül.
