kürt
kürt főnév -öt, -je [e]
1. (zene) Többszörösen körbe hajlított rézcsőből készült, egyik végén tölcsérszerűen kiszélesedő, billentyűzettel felszerelt fúvóhangszer. Belefúj a kürtbe; játszik a kürtön. A kürtöt főleg szimfonikus zenekarokban használják. || a. (zene) E hangszeren való játék. Kürtöt tanul.
2. (Természetes) kürt: fémből, fából v. állatok szarvából készített, rendsz. jeladásra való, billentyűzet nélküli fúvóhangszer, amelyen az alaphangon kívül csak annak természetes felhangjai szólalnak meg. ® Havasi kürt; ünnepi kürt; harsog, szól a kürt. Kürtje a nyakába van akasztva. A kürt harsogását, A nyihogó paripák szökését Bátran vigyázom. (Berzsenyi Dániel) Megperdült a dob, és megharsant a kürt. (Gárdonyi Géza) Csengő csengett, kürt riadt, | dobok dobogtak. (Babits Mihály–Dante-fordítás) || a. (katonaság) <Zenekaron kívül, jeladásra v. meneteléskor haszn.> természetes trombita (1).
3. (műszaki nyelv) <Gépkocsin, hajón> levegő v. gőz fúvásával hangot, ill. ezzel jelt adó eszköz; duda. || a. (műszaki nyelv) <Gyárban, üzemben> a munkaidő kezdetének és végének jelzésére haszn. ilyen jelző eszköz. Elektromos kürt; kézi kürt. Messze gyárnak búg a kürtje És munkások andalognak Hazafelé. (Juhász Gyula)
4. E hangszer v. eszköz hangja. Távolból hallatszik a hajó kürtje. Távoli kürtöket hallott … kietlen messzeségből. (Karinthy Frigyes)
5. (bonctan) Eustach(ius)-kürt: a fül dobüregét a garattal összekötő tölcsérszerű járat.
Szóösszetétel(ek): 1. kürtfúvás; kürthang; kürtjel; kürtriadó; kürtzene; 2. angolkürt; autókürt; ivókürt; ködkürt; méhkürt; postakürt; szárnykürt; vadászkürt; villanykürt.
