köz [1]
köz [1] főnév -t, -ök, -e [e] (főleg 3. személyű birtokos személyraggal)
1. Az a tér, ill. terület, amely két v. több tárgyat v. személyt, ill. személyeknek v. tárgyaknak csoportjait egymástól elválasztja; térköz. Nagy volt köztük a köz. Kicsiny a köz a sorok között. Elhagyá az olasz a sorompók közét. (Arany János) A törökök látták, hogy a két csónak köze fogy. (Gárdonyi Géza) || a. <Nyomtatásban> az egyes szavakat elválasztó üres hely, hézag. Nagyon összefolynak a szavak, tágítani kellene a közöket. || b. Tárgyaknak egymásra v. egymás mellé helyezése által keletkezett hézag, kitöltetlen tér. Hirtelen a fegyvert veszi bal kezébe, S döfi hón’ alatt Tar páncélja közébe. (Arany János) A kövek közét betömködték … földdel. (Gárdonyi Géza) || c. (csak birtokos személyragos alakban) Szorosan egymás mellett levő vagy egymáshoz közel eső testrészek közti hézag. Lába köze; ujja v. ujjai köze; foga v. fogai köze. Minden reggel megmostam legalább is a szemem közit. (Móricz Zsigmond)
2. (népies) Szűk kis utca v. bekerített telkek, kertek közt húzódó keskeny út; sikátor. Gyűl a nép az útcán, mint valamely folyam, Minden köz, sikátor, mint egy patak olyan. (Arany János) A … faluban, ahol egyszer éltem … Az ablakomból a kis közre néztem, Hol tehenek ballagtak. (Juhász Gyula)
3. Az a vidék, terület, melyet két folyó v. egy folyamnak az ágai határolnak. A Duna–Tisza köze.
4. Megismétlődő jelenségeket egymástól elválasztó, ill. vmely történést, cselekvést megszakító hosszabb-rövidebb időtartam; időköz. Vmilyen közökben: úgy, hogy az esemény, cselekvés megismétlődő mozzanatait bizonyos időtartam választja el. Kalandokat beszéltek el útközben, szakadozottan, nagy közökben. (Mikszáth Kálmán)
Szóösszetétel(ek): betűköz; bordaköz; fedélköz; felvonásköz; hangköz; időköz; ívköz; lécköz; óraköz; sorköz; szóköz; távköz; térköz; vonalköz.
