köhög
köhög tárgyatlan ige -tem [e], -ött, -jön (hangutánzó)
<A tüdőre, légcsőre, torokra ható inger reflexeként> rendsz. egymás után többször erős, rekedtes hang kíséretében a hangrés egy ideig tartó ellenállása után hirtelen, heves, lökésszerű kilégzést végez. Fuldokolva, görcsösen köhög; köhög a füsttől, portól. Mi baja, hogy ilyen csúnyán köhög? Szüntelenül köhögött. Azt kellett hinnem, hogy tüdeje megszakad. (Kuncz Aladár) Csak egypár szót nyögök | vagy inkább köhögök: | beteg vagyok, beteg. (Babits Mihály) || a. Betegség tüneteként sokat köhög, ill. köhögéssel járó betegségben szenved. Köhög a gyerek? Megfázott, már egy hete köhög. Lázas volt és köhögött. || b. (átvitt értelemben) <Gép, készülék> ehhez hasonló hangot ad. A két mozdony zihálva kaptatott föl a kopár sziklákra, s köhögtek, nehezen lihegtek. (Kosztolányi Dezső)
Szólás(ok): ld. bolha.
Igekötős igék: beleköhög; elköhög; felköhög; kiköhög; közbeköhög; összeköhög; ráköhög; végigköhög.
köhögő.
