különködik
különködik tárgyatlan ige -tem, [e], -ött, -jék (-jön) (ritka)
1. (gyak. rosszalló) <Személy> a többitől, a többi hasonlótól, vmely alkalmi közösségtől elválva, különváltan cselekszik, eltérően viselkedik. Mi együtt mentünk, de ő most is különködött.
2. (irodalmi nyelvben) Vmit külön, nem a többivel együtt, nem a többihez hasonlóan művelve, téve kiválik, kitűnik. A tájfestészetnek különböző iskolái vannak … : egyik modor a „hangulati”, másik a „benyomásos”, … az ötödik az úgynevezett „szép vidékek” ábrázolásában különködik. (Jókai Mór)
különködés; különködő.
