külön-külön
külön-külön határozószó és melléknév
I. határozószó Két v. több személy, dolog egy-egy egyedére értve.
1. Az egyedeket külön véve, mindegyiket a többitől függetlenül tekintve; egyenként, egyénenként. Külön-külön és együttesen. Külön-külön nem tudunk mindenkinek válaszolni. Külön-külön minden érv helyes, de egymásnak ellenmondanak. Külön-külön jó gyerekek, de ha együtt vannak, nem lehet őket elviselni. Az órák zavarták. A ház minden óráját hallotta, külön-külön és együtt. (Kosztolányi Dezső)
2. Egymástól térben elkülönítve; más-más helyen v. helyre. Férj és feleség külön-külön nyaraltak. A fiúk és a lányok külön-külön ülnek. Külön-külön rakta az almákat nagyság szerint.
II. melléknév
1. <Egyneműekről, bizonyos szempontból összefoglaltakról v. összefoglalhatókról szólva, mindegyiknek a többitől különböző, elkülönült voltát hangsúlyozva:> más-más. Minden napnak megvan a maga külön-külön feladata. Külön-külön utakon járnak.
2. Más és más helyen levő, más és más helyet elfoglaló. A könyveket szakok szerint, külön-külön polcokra kell helyezni.
