kong

Teljes szövegű keresés

kong tárgyatlan ige -ott, -jon; -ani (csak 3. személyben) (hangutánzó)
1. <Üreges tárgy ütésre> elnyúló, tompa, mély hangot ad. Kong a hordó, az üst.  A hír csak esztelen | kongás, – ha a hordó üres, leginkább kong. (Katona József) || a. <Dinnye> megkopogtatva az érettség foka szerint többé-kevésbé mély, tompa hangot ad. Ezt a dinnyét vegyük meg, mert ez jobban kong. b) <Vmely, rendsz. üres, tágas helyiség, hely> ilyen hangtól visszhangzik. Kong vmitől.  Az iskola néma. Ahogy ma beléptem, kongott a lépéseimtől. (Gárdonyi Géza)
2. (költői) <Megszólaltatott harang, ill. harangszó> ilyen hangot ad, ill. ilyen hangjával hagyományos jelt ad vmire.  Már nem konga szelíd hangjával az esti harangszó. (Vörösmarty Mihály) Temetésre kongott a harangszó. (Kosztolányi Dezső)
3. (átvitt értelemben) (Üresen kong v. kong az ürességtől: <rendsz. nagyobb helyiség> teljesen v. feltűnően, szokatlanul üres.  Pince, kamra nem kong, az istállóban pedig … szép riska tehén kérődzik. (Mikszáth Kálmán) Konganak az elhagyott termek. (Ady Endre) || a. (átvitt értelemben) Kong a feje az ürességtől: teljesen tudatlan v. nagyon ostoba.
4. (átvitt értelemben, régies) <Ember, állat> vmely helyiség v. helység méreteihez képest kis számban, ill. egyedül tartózkodik vhol.  Már csak néhány ember kongott a kipusztult faluban. (Vörösmarty Mihály) Alig kongott egy-két ember a színházban. (Jókai Mór)
kongás.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT