kidől
kidől tárgyatlan ige kidűl
1. <Fa v. egyéb magas szárú növény, földbe erősített tárgy, épületnek v. dongás edénynek a fala> helyéből kimozdulva eldől, kifelé dől. Kidől a fa, a ház fala, a kerítés; kidől a hordó, a sajtár oldala. Kidőlt a fa mandulástul, Elváltam én a rózsámtul. (népköltés) Az erdei lakot elpusztulva lelem! | Lakói kihaltak, ősfái kidőltek. (Tompa Mihály)
2. <Vmely edényben v. tartóban levő folyadék, híg test v. apró részekből álló szemes anyag> kiömlik, kifordul; kiborul. Kidőlt a rizs a zacskóból. Kidőlt a víz a pohárból. Csillámló aranyok dőltek ki a széthasított papírtokból. (Mikszáth Kálmán) || a. <Füst, gőz, szag zárt helyről> nagy mennyiségben jön, tódul ki. Ablakon, ajtón dőlt ki a füst. || b. (átvitt értelemben) <Vmilyen zárt helyről> sok ember v. állat jön ki egyszerre; kiárad, kiözönlik, kitódul. Csak úgy dőlnek ki a bányászok a műszak végén az akna szájából.
3. (átvitt értelemben) <Ember, állat munkától> annyira kimerül, hogy nem bírja tovább. Kidől a sorból: a) nem tud tovább sorban menetelni; b) nem tudja a többiekkel együtt folytatni azt, amit addig csinált. Kidőlt a fáradtságtól. A futó kidőlt a versenyben. A kocsis nem azért csattant ostorával, hogy lovai kidőljenek a rúd mellől, hanem hogy sebesebben haladjanak. (Petőfi Sándor) Itt van ez a kis föld, amiből csak addig élhetnek meg, amíg dolgozni tudnak … Mi lesz, ha egyszer kidőlnek a munkából? (Nagy Lajos)
4. (átvitt értelemben, ritka, irodalmi nyelvben) Meghal, elpusztul. S éltének gyilkos kézzel szaggatja virágát, Mig végtére kidől s maga lesz temetője nevének. (Vörösmarty Mihály) Egy éhes, ifju, kedves csapat Várja, hogy kidüljek. | Kis türelem még, óh, kedves utódok, | Jön a Halál. (Ady Endre)
kidőlés; kidőlő; kidőlt.
