kiderül
kiderül tárgyatlan ige (csak 3. személyben)
1. <Ég, idő> a felhők, a köd eloszlásával kitisztul, rendsz. napossá lesz. Végre kiderült az idő. Mint szeszélyes hölgy, a mennybolt Majd borul, majd kiderűl. (Petőfi Sándor) Kiderűl a felleges ég, Visszatér a szép tavasz. (Vajda János) Enyhe, nedves idő volt, de az ég kiderült, a zöldesen szikrázó csillagok egészen közelieknek látszottak. (Kuncz Aladár) || a. (alany nélkül) Az ég, az idő kitisztul. Holnapra kiderül. Reggelre kiderült.
2. (átvitt értelemben, választékos) Felderül (3). Az örömhírre kiderült az arca. A király e szókon méla gondba merült, De vidult azonnal, orcája kiderült. (Arany János) Evés és ivás közben lassankint kiderültek a kedélyek. (Jókai Mór)
3. <Ismeretlen v. homályos, eltitkolt dolog> ismertté lesz, napfényre kerül, tisztázódik, kitudódik. Kiderül az ® igazság, hogy …; a jelentésből, a levélből kiderült, hogy … kiderült a csalás. A tárgyaláson kiderült bűnössége. Hamarosan kiderült, hogy igaza volt. A jegyzőkönyvecskéből kiderült, hogy Vilma rokonai … a terézvárosi templom környékén laknak. (Krúdy Gyula) A gyárban, ahol a fiam dolgozik, volt egy munkás, akiről kiderült, hogy szívbeteg. (Nagy Lajos)
kiderülés; kiderülő; kiderült.
