kiáltó

Teljes szövegű keresés

kiáltó melléknév -n v. -an, -bb
1. Olyan <személy>, aki kiált (1–2). Fájdalmában kiáltó gyermek. || a. (választékos) Kiáltva történő <megnyilatkozás>. Kiáltó szó, szózat.  Kiáltó szavára tompán, messziről dübörög a válasz. (Karinthy Frigyes) || b. (választékos) Pusztába kiáltó szó: általános közöny közepett elhangzó komoly figyelmeztetés.
2. (átvitt értelemben, választékos) Feltűnő, kirívó volta miatt szembeötlő. Kiáltó igazságtalanság, tények.  Igen jól összeállított kis munka, … szükség volt rá, kiáltó szükség. (Arany János) Különös zagyvaléka volt a kiáltó ellentéteknek ez években a világváros. (Jókai Mór) || a. (átvitt értelemben, ritka) Kiáltó szín: ízléstelenül élénk, rikító sz.  Bámulá a tarka népcsoportozatot, mely … az indus ízlés kiáltó színeit európai csábbal … tudta egyesíteni. (Jókai Mór)
Szóösszetétel(ek): égbekiáltó; szélkiáltó.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT