kétség
kétség [ccs] főnév -et, -e [ë, e]
1. Vkinek bizonytalansága vmiben v. vmire nézve, ingadozás a dolog megítélésében. Kétség fér ¬ vkihez, vmihez; nem fér hozzá kétség; kétségek merülnek fel; semmi kétség; alig fér kétség hozzá; kétségbe ® hoz vmit; vmit kétségbe v. kétség alá ® von; kétségben van vmiről v. vmi felől; (túlzó) ezer kétség között; kétségen felül v. kétségen kívül (van); minden kétséget eloszlat; nem ® szenved kétséget. Az élet nyitja a halálba’ van? | E kérdés sorvaszt s e kétség megöl. (Komjáthy Jenő) || a. Az a lelkiállapot, amelyben vkinek vmi felől kétségei vannak, nincs meggyőződve vmiről. Kínzó kétség; kétségek gyötrik. Kétség s remény közt Vár s fél a kába. (Kölcsey Ferenc) Tábortüzek mellett gyötörnek kétségek. (Kiss József) Isten, kétség, bor, nő, betegség Testem, lelkem összesebezték. (Ady Endre)
2. Kételkedés (1). Nem támaszt kétséget vmi felől v. miatt. Nyugalmadat elűzi kétség. (Reviczky Gyula) || a. (régies, irodalmi nyelvben) Teljes reménytelenség, kétségbeesés. [Az álom] félelemmel rettenti lelkünket S a kétség szélére viszi életünket. (Csokonai Vitéz Mihály) Az élet mellett ott van a halál … A fénynél árnyék, kétség és remény. (Madách Imre)
