kerítő
kerítő [e] melléknév és főnév
I. melléknév
1. Olyan, aki, amely kerít (I). A telkét sövénnyel kerítő gazda; a köpenyt magára kerítő férfi; a vadat kerítő vadászok.
2. Olyan, aki, ami üggyel-bajjal szerez, kerít (II.) vkit, vmit. A pénzt kerítő férfi; a tettest horogra kerítő nyomozó. || a. (átvitt értelemben, ritka, rosszalló) Olyan, aki, amely nőt férfinak szerelmi viszony számára megszerez, kerít (II. 1b), ill. ehhez hozzásegít. Nőt kerítő férfi. Ez a szerelmi viszálykodás, mely késő éjjel folyik le, mialatt a kerítő hold égeti tolvajlámpását, tele van érzéki bájjal. (Ambrus Zoltán)
II. főnév -t, -je [e] (rosszalló) Nő(ke)t más(ok) számára erkölcstelen célokra megszerző személy, legtöbbször nő. A kerítőt letartóztatták. Örökre átkozott légy, átkozott! | és átkozott a hely, melyben születtél! | … kerítő! (Katona József) || a. (átvitt értelemben) Ne mondják, hogy gyalázat, Midőn az ifju hév ösztön kirúg, Ha már a csupa fagy ily lánggal ég S az ész a vágynak keritője lesz. (Arany János–Shakespeare-fordítás) Nyárban az ember nőre jobban vágyik, Mert a nyár nagy kerítő. (Ady Endre)
Szóösszetétel(ek): kerítőasszony.
