kalmár
kalmár főnév -t, -ok, -ja
1. (régies) Kereskedő (II). Egy uzsorást látunk, aki bosszút akar állni egy kalmáron, mert emez megvetőleg bánt vele s népével. (Ambrus Zoltán)
2. jelzői használat(ban) (rosszalló) Nyerészkedni vágyó, üzérkedő. Kalmár közvetítő. Ki a szabadba, a várost utálom, Korlátolt rendét, e kalmár világot. (Madách Imre)
3. (költői) Ide-oda járó, kóbor <szél>. Kalmár szellő járt a szomszéd mezőkön, s vett a füvekből édes illatot. (Petőfi Sándor)
Szóösszetétel(ek): 1. kalmárasztal; kalmárbolt; kalmárcéh; kalmárember; kalmárhajó; kalmárlélek; kalmármérleg; kalmárszív; 2. félkézkalmár.
