kalapál
kalapál ige -t, -jon
1. tárgyas Kézi kalapáccsal verve formál vmit. Hidegen, laposra, simára kalapál vmit; kaszát kalapál: kalapácsütésekkel kaszát élesít; patkót kalapál. Minden kovácsműhelyben láncsát kalapálnak. (Arany János) A műhelyben reggeltől estig vasat kalapáltak. (Nagy Lajos)
2. tárgyatlan Kalapáccsal dolgozik, rendsz. úgy, hogy az messze hallik. A szomszédban kalapálnak. Hagyd már abba, ne kalapálj! Mint az izmok, ha dolgozik az ember, | reszel, kalapál, vályogot vet, ás, | úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el | minden hullám és minden mozdulás. (József Attila)
3. tárgyatlan (ritka) Egymás után többször üt (v. rúg) vhová. Jól megcsapkodta a tenyerével a ló tomporát, a sarkával meg a ló hasa alá kalapált. (Gárdonyi Géza) || a. tárgyatlan Kalapál a szíve: erősen, gyorsultan ver a szíve.
4. tárgyatlan (átvitt értelemben, ritka, bizalmas) Kalapál vkin: ugyanazzal a kéréssel, kérdéssel v. hibáztatással zaklat vkit. Mit kalapálsz rajtam? Mindig csak a menyén kalapál.
Igekötős igék: bekalapál; belekalapál; egybekalapál; kikalapál; lekalapál; megkalapál; összekalapál; széjjelkalapál; visszakalapál.
kalapálás; kalapálgat; kalapálható; kalapáló; kalapált.
