jövendő
jövendő [e] melléknév és főnév (választékos)
I. melléknév A mostani idő után következő. A jövendő évek, kor, nemzedék, sikerek. Nyugodtan nézünk a jövendő harcok elé. Tört lelke jut eszembe … s még érzem: int nekem S vár rám is egy jövendő, szomorú, boros este … (Tóth Árpád)
II. főnév -t, -je [e]
1. A jelen után következő idő; jövő (II. 1). A jövendő nevelési rendszere. Bizalommal nézhetünk a jövendőbe. A jövendő a legszebb ígéretek beváltását tartogatja. Én tégedet köszöntelek, | Te, a beteg | Emberiségnek orvosa, jövendő! (Petőfi Sándor) S minden olyan mozdulatlan … Mult jövendő tán együtt van Ebben az egy pillanatban? (Vajda János) A Dunának, mely mult, jelen s jövendő, | egymást ölelik lágy hullámai. (József Attila)
2. Sors, állapot, amely a jövőben osztályrészül jut majd vkinek. Boldogabb v. jobb v. szebb jövendő; feltárul előtte a jövendő; jövendőt mond: jósol; jövendőt mondat magának: jósoltat. Gyermekeik jövendője lebegett szemük előtt. Csuda gondolatok, kétséges jövendők, Változó országok, emberek, esztendők! (Csokonai Vitéz Mihály) Megbünhödte már e nép A múltat s jövendőt! (Kölcsey Ferenc) De vérben, érben a vidám kerengés | Mely szebb jövendő biztos záloga. (Arany János)
