jóhiszemű

Teljes szövegű keresés

jóhiszemű [ë] melléknév és főnév
I. melléknév -en [e] v. -leg [e], -bb
1. Olyan <személy>, aki csak jót hisz, tesz fel vkiről, vmiről mindaddig, amíg e hitének alaptalanságáról meg nem győződik. Jóhiszemű vki iránt; jóhiszemű ember, vevő. Határtalanul jóhiszemű minden(ki) iránt. Becsapta jóhiszemű ügyfeleit.  Különböző pesti úriemberek abból a célból szövetkeztek, hogy … aranybányákat adogassanak el jóhiszemű külföldieknek. (Krúdy Gyula) || a. (jogtudomány) Olyan <személy>, aki becsületes, igaz szándékkal, jót akarva, ill. ebben a tudatban, ilyen érzéssel cselekszik, jár el vmiben, mond vmit, (de vmely megtévesztő körülmény folytán hibát követ el). Teljesen jóhiszemű volt a szerződés aláírásakor.
2. Ilyen személyre valló, jellemző, tőle végzett, elkövetett, jóhiszeműségből eredő, fakadó <cselekedet, megnyilvánulás>. Jóhiszemű botlás, tévedés. Megállapították, hogy eljárása jóhiszemű volt. Amit mondott, jóhiszeműen mondta. Bebizonyosodott, hogy nem járt el jóhiszeműen.  Pálffy jóhiszeműleg kötötte meg a békét, … mert a visszahívatása dekrétumát nem kapta meg. (Jókai Mór)
II. főnév -t, -ek [e] Jóhiszemű (I. 1) személy. A jóhiszeműeket sokszor becsapják.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem