jellem
jellem [e-e] főnév -et, -e [ë, e]
1. Erkölcsi kérdésekben tanúsított olyan, többé-kevésbé állandó magatartás, ill. készség, amely az illetőt megkülönbözteti másoktól; karakter. Erős, férfias, gyenge, határozott, ingadozó jellem; ® római jellem; a jellem nevelése. A jellemet az életkörülmények és a környezet is formálják. Megbízható jelleme van. Jellemének vannak hibái. Ma már a jellemünk egy kissé megfinnyásodott. Ma úgy gondolkozunk, hogy a tehetség is úrrá tesz. (Ambrus Zoltán) || a. (lélektan) Vmely személy lelkialkatának sajátos természete, tevékenységének állandó iránya, amely viselkedését, erkölcsi magatartását meghatározza. A jellem állásfoglalásaink és magatartásunk törvényszerűsége.
2. <Erkölcsi tekintetben> az átlagot felülmúló, derekas viselkedésű, elveihez következetesen ragaszkodó személy; karakter. Erős, igazi, kiforrott, kommunista jellem. Ez aztán jellem! Nem jellem. Ha valaki áruba bocsátja az egyetlent, amije van, a férfiasságát, megengedem …, hogy az ilyen úr nem valami nagy jellem. (Ambrus Zoltán)
3. (ritka, irodalmi nyelvben) Jellemrajz (1a). Klió, te készítsd legdicsőbb lapod! | Évezredek során mit összejegyzél Honfi-erény magasztos érdemét. S arany betűkkel érctáblába metszél; | Abból alkosd Széchenyi jellemét. (Arany János)
4. Azoknak a lelki sajátságoknak összessége, amelyek vmely nemzet, nép kultúrájának sajátszerűségében fejeződnek ki, s amelyek együttesen az illető nemzetet, népet másoktól megkülönböztetik. Nemzeti jellem; népünk jelleme; az európai népek jelleme.
5. (irodalomtudomány, film, színház) <Elbeszélő és drámai irodalmi műben> olyan szereplő, akinek magatartásából ennek indítékaira is következtethetünk. Jellemet ® alakít. A regényírónak joga van munkájába passzív jellemeket is vegyíteni. (Kemény Zsigmond)
6. (minősítő jelzővel) (régies, irodalmi nyelvben) Vminek minőségileg meghatározott volta; jelleg. A főbíró lakhelyének épp az vala legkitűnőbb jelleme, hogy benne egyenes úton senki sem járhatott. (Eötvös József) Igyekezett … a társalgásnak szelídebb jellemet kölcsönözni. (Jókai Mór) || a. (régies, irodalmi nyelvben) Vmely tárgy v. jelenség lényeges vonásainak, különleges ismertetőjeleinek összessége; jelleg (1), jellegzetesség. E méltóságos, de sötét homloknak jellemét kiegészítette a sűrű … két szemöld. (Kemény Zsigmond)
Szóösszetétel(ek): jellemalakítás; jellemalkotás; jellemerő; jellemfestő; jellemformáló; jellemhűség; jellemtípus.
jellemi; jellemű.
