jámbor
jámbor melléknév és főnév
I. melléknév -ul v. -an, -abb
1. Olyan <személy, csoport>, aki, amely senkinek sem árt; jóindulatú, szelíd, türelmes. Jámbor ember; jámbor lélek; jámbor társaság; egy jámbor öregasszony. Olyan jámbor, hogy a légynek sem árt v. vét. Szóláshasonlat(ok): jámbor, mint a ® birka. Töprenkedtem, miként lehetnének e jámbor lelkésznek oly fontos irományai, melyeknek elrablását mások kívánhatnák. (Eötvös József) A jámbor félsüket embert önkívületbe sodorta az izgalmas jelenet. (Kuncz Aladár) || a. Olyan <személy, csoport, közösség>, aki, amely másokról csak jót tesz fel, és mindig jót vár; jóhiszemű, hiszékeny. Jámbor nézőközönség; jámbor olvasó. Azt hitte nagy jámborul, hogy … || b. Jóságos lelkületre, jó szándékra valló <magatartás, cselekvés, arckifejezés>. Jámbor érzés, szándék, viselkedés; jámborul v. jámboran viselkedik. A koldus, jámbor arcú öreg ember, rábámult. (Móricz Zsigmond)
2. (vallásügy) Istenfélő, kegyes. Indulása után a jámbor [zarándok] csapatnak | Anikó és Bence nosza félre csapnak! (Arany János) || a. (ritka, régies) Tisztes erkölcsű, példaadó magaviseletű. Jámbor asszony. Puhaságra serényebb Gyermekek álltak elő az erősebb jámbor apáktól. (Vörösmarty Mihály) Most hallgass szavamra, jámbor szolga Bence … (Arany János)
3. (kissé rosszalló, gúnyos) <Bátortalansága, szelídsége miatt> élhetetlen, gyámoltalan. Jámbor legény volt kelmed, … hogy egy szép leánnyal beszélni sem tudott. (Vas Gereben) || a. (ritka, gúnyos) Nehéz felfogású, együgyű, mafla. Jámbor lélek.
4. (bizalmas) Sorsával, helyzetével együttérzést v. szánalmat keltő. A jámbor áldozat; a jámbor férj. Kivül-belül szomorú csárda ez A Kutyakaparó, | Éhen-szomjan szokott itt maradni A jámbor útazó. (Petőfi Sándor)
5. (átvitt értelemben) Olyan <állat, rendsz. háziállat>, amely az embert nem bántja, amellyel könnyen lehet bánni; szelíd, kezed. Jámbor kutya, macska, tehén. Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek: … Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta. (Arany János) Öreg jámbor bolond, de jó tehén. (József Attila) || a. (átvitt értelemben, költői) Csendes folyású, lassú sodrású, kárt nem okozó <folyóvíz>. Szegény Tisza, miért is bántjátok? Annyi rosszat kiabáltok róla, S ő a föld legjámborabb folyója. (Petőfi Sándor) Jámbor … patak, még lefelé is csak ímmel-ámmal folyik. (Mikszáth Kálmán)
6. (átvitt értelemben) Általában olyan <személy, dolog>, aki, amely bizonyos tekintetben ártalmatlan, nem veszedelmes. Jámbor rajongó, rajongás. A káplár átlátta, hogy igen jámbor ördöggel van dolga. (Jókai Mór)
II. főnév -t, -ok, -a
1. Jámbor (I. 1) ember. Ki ez a jámbor? Minden jámborra haragszik, S … minden rossznak pártosa. (Vörösmarty Mihály)
2. (vallásügy) Tiszta erkölcsű, vallásos áhitatú ember. A jámbor is vétkezik. Uram! jámborokat fogod-é rontani? | És a hamissakért fogod-é megverni? (Zrínyi Miklós) De hát a szenvedő jámbornak jutalma Hová lett? (Csokonai Vitéz Mihály) Domb alatt, hol forrás csergedez, Egy jámbornak áll kis kápolnája, Nyilt födetlen ég mosolyg le rája. (Vörösmarty Mihály)
3. (ritka, bizalmas) Részvétet, rokonszenvet érdemlő, számalomra méltó személy. Körülnézett a jámbor, hogy nincs-e valami vadász ember közel … (Vas Gereben) A nagyasszony … deresre húzatta a jámbort. (Jókai Mór)
4. (bizalmas, rosszalló) Együgyű, gyámoltalan, élhetetlen ember. Ó, a jámbor! Jámborok, mi haszna A szép fehér fognak, ha nem majszol velök az ember? (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
Szóösszetétel(ek): jámborfajta.
jámborka; jámborság.
