ige [1]
ige [1] [e] főnév igét, igéje [e]
1. (nyelvtudomány) Az a szófaj, ill. szó, amely a cselekvést, történést, állapotot, létezést személyre, számra, időre, módra, továbbá egyes nyelvekben tárgyra v. egyéb körülményekre is vonatkoztatva fejezi ki. ® Átható, át nem ható ige; ® befejezett ige; cselekvő, gyakorító ige; ® ható ige; ® hiányos (ragozású) ige; ® igazi műveltető ige; ® ikes ige; ® iktelen ige; ® ismétlő ige; ® kezdő ige; ® mozzanatos ige; ® műveltető ige; ® személytelen ige; ® szenvedő ige; ® tárgyas ige; ® tárgyatlan ige; ® tökéletes műveltető ige; ® tökéletlen műveltető ige; ® változó ikes ige; ® visszaható ige; az ige módja, ragja; igét ragoz.
2. (régies, irodalmi nyelvben) Szó (1). Átok és hazudság minden ige szádban. (Arany János) || a. (irodalmi nyelvben) Kinyilatkoztatásszerűen hangzó, nagy mélységeket sejtető szó, látnoki, prófétai kijelentés, eszme. Megváltó igéket hangoztat. Sajtószabadságot, csak ezt ide! Ez oly nagy, oly mindenható ige … (Petőfi Sándor) Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek, Vagy marad régiben a bús magyar élet. (Ady Endre) || b. (ritka, irodalmi nyelvben) Jelige, jelszó. A szerencse minden. A bányásznak ez a fő igéje. (Gárdonyi Géza) Ha nekem is volna ős címerem, igéjének ezt az egy szót választanám: Energia. (Gárdonyi Géza)
3. (vallásügy) <A keresztény vallási tanításban:> a világot teremtő és kormányzó isteni megnyilvánulás. Az ige testté ¬ lőn. || a. (vallásügy) <Az Újszövetségben:> a Szentháromság második személye, Jézus Krisztus.
4. (vallásügy) A bibliában foglalt isteni eredetűnek tartott kinyilatkoztatás v. ennek vmely részlete. Isten igéje. Az igét magyarázza. || a. Igét hirdet: <protestánsoknál> ennek alapján prédikációt, egyházi beszédet mond. || b. (vallásügy) <Protestáns szóhasználatban> bibliai idézet. Tudsz rá egy igét?
5. (néprajz) Bűbájos, babonás, természetfeletti erejű mondat, szólás v. szó. Bűvös ige.
Szóösszetétel(ek): 1. igegyökér; igehajlítás; igehatározó; igehirdető; igeképző; 2. alapige; jelige; létige; segédige; szállóige; varázsige; vezérige.
