hall [1]
hall [1] ige -ott, -jon; -ani
1. tárgyas <Hangot> fülével rövidebb v. hosszabb ideig felfog, érzékel, illetőleg <vmely tárgyat, jelenséget> hangja alapján ilyen módon érzékel, tudomásul vesz. Beszédet, neszt hall; hallja a zajt, a zenét; hallja a rádiót, vkinek a lépteit; alig lehet hallani; tisztán hallottam, hogy v. amikor … Egy ® hangot se halljak! Úgy tetszik, mintha hallanám. Még a légy döngését is hallani lehetett. Most is hallom e dalt, elhangzott bár. (Petőfi Sándor) Ott fejét a térdin tenyerébe hajtá, S zokogott magában, de senki sem hallá. (Arany János) Néhányan állítják csak, hogy hallották még egyszer a hangját, … egy ragyogó tavaszi napon. (Karinthy Frigyes) || a. (tárgy nélkül) <Személy, állat> képes ilyen érzékelésre; hallószerve ép, működik. Gyengén, rosszul hall; jól, tisztán hall; ® nagyot hall; ® restül hall; bal fülére nem hall. Már öreg, nem hall. Hát nem hallja, hogy nem hallok? (Vas Gereben)
2. tárgyas <Beszédet> fülével érzékel, és többé-kevésbé értelmét is felfogja. Halljuk!: rajta, beszéljen (a szónok)! Halljunk szót!: legyünk csendben, hogy értsük! Hallod, amit mondok? Hallom: figyelek, értem. Úgy tesz, mintha nem hallaná. Nem hallottam jól. Jól hallottuk minden szavát. Halandó hallod-e dalom, | vagy zúgod csak mint a vadon? (József Attila) || a. (tárgyas igealak tárgy nélkül) (felszólító v. kérdő alakban) (bizalmas) Hallja v. Hallod-e?: <megszólításul v. közbevetésként:> a) figyelj(en) csak ide!; b) vigyázz(on) ám!; Hallja csak!: (jól) figyeljen ide (, mert mondok vmit)! Hallja maga!: <lenéző, fölényes megszólításként:> ide figyeljen, hé!; (régies, népies) Hallja kend! Im! halljad, egy agg rege. (Kisfaludy Sándor) Laci te, Hallod-e, Jer ide, Jer, ha mondom. (Petőfi Sándor) Ismeretlen, messzi vizek hulláma, | halld, idemormol. (József Attila) || b. tárgyas (tárgy nélkül is) Tudomásul vesz <olyasmit, amit vki mond>, tudomást vesz arról, amit vki mond. Se ® kérd, se hall; se hall, se lát v. se ® lát, se hall. Nem ® láttam, nem hallottam semmit. Meg se hallja, amit mondanak neki. || c. tárgyas <Hírt, elbeszélt esetet, tényt> szóbeszéd alapján, hallomásból megtud. Hall vmit (vkiről v. vmiről, vki v. vmi felől); jót, rosszat hall vkiről, vki felől; ® fél füllel hall vmit; csak ® fülheggyel hallottam; ® hírét se hallotta; hitetlenkedve, megdöbbenve hall vmit. Azt hallottam rólad v. felőled, hogy … Örömmel hallom, hogy … Kitől hallottad ezt? Most hallom először. Már a vak is látja, süket is már hallja | Buda király dolgát. (Arany János) Bármikor kész örömest vendégül látjuk őket, már csak azért is, hogy halljunk valamit barátunkról. (Kosztolányi Dezső) || d. Vkiről, vmiről hírt hall v. vkinek, vminek a hírét hallja: hírből, szóbeszédből futólag értesül vkiről, vmiről. Nem hallottátok Dózsa György hírét? (Petőfi Sándor) Jaj de majd ha róla hírt nem hallanának, Megrepedne szíve az édes anyjának. (Arany János) || e. tárgyas (határozatlan v. mellékmondati tárggyal) Hall vmit: értesül vmiről. (Úgy) hallom, (hogy): a) azt mondják, hogy …; állítólag …; b) megtudtam, hogy … Hallom, kerestél. Hallottál ® valamit? Mit hallani? Hallom, hogy az inaskát elcsapták, mert nem akart felmenni a padlásra. (Gárdonyi Géza) || f. tárgyas (rendsz. kérdő v. tagadó mondatban) Hall vmit: tudomást szerez vmely szokatlan, csodálatos eseményről, tényről. Halljanak csudát. Az ® öregapám se hallott ilyet. Ilyet még nem (is) hallottam. Ki hallott már ilyet? Mit hallok? Mit (nem) kell hallanom?! … || g. (tárgy nélkül) Hall vkiről, vmiről: értesítést, hírt kap, és így tudomást szerez róla. Aztán majd halljunk rólad! Hallani sem akar róla: a) egyáltalán nem érdekli; b) irtózik tőle, utálja. Most hallok róla először. Még fogtok hallani rólam: a) lesz még belőlem valaki; megmutatom, ki vagyok; b) <fenyegetésként:> ezért még megfizetek.
3. tárgyas (ritka, régies) Hallgat (I. 1), meghallgat vkit, vmit. Naponta hallunk előadásokat. Igy dallá az apák harcát Lehel: őt komoly arccal | Hallák a daliák. (Vörösmarty Mihály)
4. (tárgyas igealak tárgy nélkül) (bizalmas) Hallja v. hallod: <a mondanivaló nyomatékos bevezetéseként v. közbevetésül:> (no)hát, bizony. Hallja, barátom, magának csuda szerencséje van. || a. (tárgyas igealak tárgy nélkül) (bizalmas) Hallja! v. hallod! <Csodálkozás v. megbotránkozás kifejezésére.> No hallod, ez már mégiscsak sok! No hallja, szolgabíró úr, maga mégis gonosz egy ember. (Mikszáth Kálmán)
Szólás(ok): ld. fű, fül, harangoz.
Igekötős igék: áthall; belehall; keresztülhall; kihall; meghall.
hallhatatlan; hallható.
