szerelem
szerelem [e-e-ë] főnév ..lmet, ..lme [e, e]
1. <Természetes megnyilvánulásában különneműek között> a nemi vonzalmon, a fajfenntartás ösztönén alapuló érzelem, amely főleg a szeretett személy iránti vágyakozásban, a hozzá való ragaszkodásban, az ő eszményítésében és az érte való önfeláldozásban v. odaadásban nyilvánul meg. Boldog, csalódott, ébredő, égő, érzéki, forró, igaz, izzó, kesergő, lángoló szerelem; plátói szerelem: érzékiségtől mentes sz.; reménytelen, szenvedélyes, tiszta, visszautasított szerelem; a szerelem nyila ←; a szerelem záloga←; szerelem zsarolása ←; a szerelem fellángol, lelohad, kihül; szerelembe → esik vkivel; → kigyógyul a szerelemből; szerelemből nősül; szerelemből tesz vmit: (átvitt értelemben is, bizalmas) önzetlenül, ingyen tesz vmit; szerelemre gerjed, gyúl, gyullad, lobban vki iránt; szerelmet vall vkinek; viszonozza vkinek a szerelmét; szerelmet → zsarol vkitől; ég, hevül, lángol, olvadozik a szerelemtől; szerelmével → üldöz vkit. (szójárás) Szerencsés a → játékban, szerencsétlen a szerelemben. Aki szerencsés (ill. szerencsétlen) a → kártyában, szerencsétlen (ill. szerencsés) a szerelemben. Szerelem, szerelem, Átkozott gyötrelem. (népköltés) Te légy dajkám s ápolóm, szerelem! (Berzsenyi Dániel) Szabadság, szerelem! | E kettő kell nekem. (Petőfi Sándor) Lelkemből már sohasem érdekelte Fölszánt poéta-ceruzámat, | Csupán Politika és Szerelem. (Ady Endre) Hej! Szerelem! Te szép sehonnai, | Csak te fordítod még felém az orcád. (Tóth Árpád) A líra meghal, és a szerelem, | mint a galambok csókja, hangtalan. (Babits Mihály)
2. (átvitt értelemben) Az, aki iránt ilyen érzéssel, érzelemmel viseltetünk; a szerelem tárgya. → Szíve szerelme. Ő volt az első szerelmem. Szeretlek, édes szerelmem! || a. (szépítő, eufemisztikus kifejezésként) Szerető kedves. Mindenütt együtt mutatkozik a szerelmével. Vidd haza békével ifjú szerelmedet. (Vörösmarty Mihály) Első és útolsó szerelmem ő volt. (Szigligeti Ede) Adestán lovag bizonyos volt arról, hogy szerelme várni fog rá (Jókai Mór)
3. Ilyen érzelmen alapuló viszony. Bűnös, futó, szabad szerelem; → nyári szerelem; viharos szerelem; nagy szerelemben vannak; (választékos, szépítő, eufemisztikus kifejezésként) (a) szerelem gyermeke: szerelemgyerek; szerelem gyümölcse ←. Húsz toalettje van, | harminc szerelme s több „komplexuma”. (Kosztolányi Dezső) || a. (szépítő, eufemisztikus kifejezésként) Az egyik v. mindkét személy érzéki vágyainak a nemi érintkezéskor való kielégülése; közösülés, szeretkezés. Megvásárolható szerelem; a szerelem papnője←. Öt rossz forintért kapsz olcsó szerelmet. (Arany János) Sok volt a bűn, az éj, a vágy, Apám, sok volt a szerelem. (Ady Endre)
4. (átvitt értelemben, régies, választékos) Gyöngéd ragaszkodás, erős, önzetlen vonzalom vkihez, vmihez; szeretet. A haza iránti szerelem; az ég, az Isten szerelmére v. szerelméért: <kérlelő, engesztelő szenvedélyes felkiáltásként:> nagyon, szépen kérlek. Legszebb virág a haza szent szerelme. (Arany János) A gyermek… csügg anyja szerelmén. (József Attila)
5. (átvitt értelemben, ritka) Személy, tárgy, akihez, amelyhez erősen, szeretettel vonzódunk, v. tevékenység, amelyet szenvedélyesen űzünk. → Visszatér a régi szerelméhez. Az ő szerelme a könyvtár, azért él-hal. Visszatért régi szeleméhez, az irodalomhoz. Kend volt, Táncsics Mihály | … Táblabírók földjén, Szenvedő szerelmünk. (Ady Endre) Boldog bölcs, kinek állandó szerelme A gondolat. (Juhász Gyula) Óh utazás, őrült szerelem! (Szabó Lőrinc) || a. (átvitt értelemben, választékos) Szenvedélyes, görcsös ragaszkodás vmihez. A pénz, a vagyon szerelme. Sem a nagyravágyás, sem a pénz szerelme nem izgat erre a hívatalra. (Csokonai Vitéz Mihály)
Közmondás(ok): A szerelem vak: a szerelmes nem látja a szeretett lény hibáit.
Szóösszetétel(ek): 1. szerelembeteg; szerelemdal; szerelemérzés, szerelemféltő; szerelemgödröcske; szerelemital; szerelemláng, szerelemsebzett; szerelemszomjas; szereleműzött; szerelemvágy; szerelemvallás; 2. honszerelem; viszontszerelem.
szerelmű.
