harmónia
harmónia főnév ..iát, ..iája, (ritka, régies) hármónia (régies írva: harmonia is)
1. (zene) Két v. több zenei hangnak a fülre kellemesen ható együtt hangzása, egysége; összhang (1), összhangzat (1). Hagyományos, szép, újszerű harmóniák. Zenekari művében szokatlanul kapcsolja össze a harmóniákat.
2. (választékos) Különféle hangoknak megnyugtató, kellemes hatású együttes hangzása. Te a setét erdők vadonjain Szeretsz álmodozni, ó melancholia! | A puszta vár bús omladékain Nyögdező [= nyögdécselő] lágy szellő neked harmonia. (Berzsenyi Dániel) S e különféle zaj ott benn a szobába Összefoly egy csendes lágy harmoniába. (Petőfi Sándor)
3. (ritka, irodalmi nyelvben) Kellemesen ható zene, ének. Valami álomszerű harmonia hallatszott a rovinoi házak felől. (Jókai Mór)
4. <Az érzékelés más területén v. a valóság vmely jelenségében> az együtt levő, együtt szereplő elemek összhangja (3), egyezése, arányossága. Az épület oszlopainak harmóniája; a színek, a vonalak harmóniája. Majd ha eszmél s öntudatra épűl [az ember], Feltűnik egy magasb hármónia. (Arany János) A költő … | megszerkeszti magában … | a harmóniát. (József Attila)
5. Zavartalan testi-lelki egyensúly, kiegyensúlyozottság. Egyszerűsége nem keresett: természetesen fejezi ki lényének nyugodt harmóniáját. (Karinthy Frigyes)
6. Embernek a többi emberrel v. a külső világgal való összhangja; egyetértő, ellentét nélküli jó viszony. Harmónia van köztük; harmóniában van vele. A házastársak között megszűnt a harmónia. Óhajtandó …, hogy a költői lélek teljes harmoniában legyen a világgal. (Arany János) Az életbe belehazudunk Egy kis harmóniát. (Ady Endre)
harmóniás; harmóniátlan.
