halálos
halálos melléknév -an
1. Halált okozó, halált hozó. Halálos baleset; halálos csapás, ítélet; halálos (kimenetelű*, végű) párbaj; halálos méreg, seb, szerencsétlenség, ütés, vágás; halálos végű küzdelem. Halálos betegségében … félrebeszélt. (Gyulai Pál) Miskának ez volt az első halálos ítélete. (Babits Mihály) || a. Halállal fenyegető. Halálos veszedelembe került. || b. (népies, régies) Halálos holtáig: <fokozásként:> utolsó percéig, leheletéig, egészen a haláláig. Magyar parasztnak születtem, és mivel annak is nőttem fel, most már halálos holtomig az maradok. (Móra Ferenc) || c. (vallásügy) Halálos bűn: <a katolikus egyház tanítása szerint> olyan b., amely – ha nem nyer feloldozást, v. ha nem követi mélységes megbánás – kárhozatra visz.
Kerülendő szó vagy kifejezés.
2. Olyan <dolog>, amelyhez vkinek a halála fűződik; halállal (1) kapcs. Halálos ágy ¬; halálos veríték: halálveríték. Átkozott! halálos | ágyad felett kétségbeesésedet | kacagja árnyékom. (Katona József) Ott fekszik ő halálos ágyon, Sok szenvedésnek gyermeke. (Petőfi Sándor) Homlokát kiveri a halálos verejték. (Kosztolányi Dezső)
3. (átvitt értelemben, gyak. túlzó) Igen nagyfokú, rendkívüli méretű. Halálos aggodalmak közt; halálos(an) beteg; halálos csend; halálosan fáradt; halálos gyűlölet, ijedtség, kín; halálosan komoly; halálos rémület; halálosan szégyenli magát; halálos szerelem; halálosan szomorú, unalmas. Halálosan fáradt volt, s egyszerre, gyógyíthatatlan betegnek érezte magát. (Babits Mihály) Ez az áldott jó ember oly halálos közönnyel foglalkozott a tananyaggal, mintha kukoricát morzsolt volna, szakmányba. (Móricz Zsigmond) Lomhán, de halálos biztonsággal szaporodtak az akták. (Hunyady Sándor) || a. (átvitt értelemben) Halálos ellenség: engesztelhetetlenül gyűlölködő, nagyon rossz szándékú e. Rosszat reá még a halálos ellensége sem mondhat. (Tolnai Lajos)
