hajrá
hajrá mondatszó és főnév
I. mondatszó
1. <Buzdítás, lelkesítés kifejezéséül vmely fizikai teljesítmény gyors megkezdésére v. új lendületvételre:> rajta! Hajrá fiúk! Hajrá, neki! Vad paripáim, hajrá. (Ady Endre) Üvöltenek az idegen hadak, Hajrá, utolsó torra vad vadász. (Juhász Gyula) || a. <Sportversenyen, mérkőzésen a versenyző v. a csapat buzdítására.> Hajrá! zúgott a buzdítás. Huj, huj! hajrá! ® Rá, rá, hajrá! Mikor a pálya felén lehetett, az, aki az órát figyelte, még egyszer üvöltött: – Hajrá! (Kosztolányi Dezső)
2. (ritka) <Jókedvű felkiáltás, mulatozás közben, buzdítás ivásra, jókedvre.> Hajrá! haj! lakjuk el a búbánat torát. (Arany János) Hajrá! ma vigadjunk, ma legyen egy jó nap. (Arany János)
II. főnév hajrát, hajrája
1. E szó mint kiáltás, ill. az e kiáltással kifejezett buzdítás. Zúgott a hajrá.
2. (sport) <Sportversenyben, különösen futószámokban> a végső, rendsz. nagyobb erőfeszítést kívánó, a legnagyobb teljesítő képességet igénylő szakasz; finis. A bajnokság hajrája. A 800 m-es síkfutás hajrája izgalmas volt. Az öldöklő iramú hajrában utolérte ellenfelét. A csapat a mérkőzés hajrájában alulmaradt. || a. (sport) Az ebben a szakaszban kifejtett erőfeszítés, teljesítmény. Nagy hajrát ® diktál. Kitűnő hajrájával verte meg ellenfeleit.
3. <Fizikai teljesítményben> hirtelen, nagy erőkifejtést, új lendületet kívánó szakasz. || a. <Fizikai, néha szellemi munkában> a legnagyobb erőkifejtést igénylő, rövidebb ideig tartó, végső szakasz. A diákok az év végén nagy hajrát vágtak ki. || b. (üzemi élet, 1945 után, rosszalló) <Egy-egy tervidőszak végén> az előző mulasztásokat fejvesztett sietséggel pótolni akaró, minden más munkafolyamat félretevésével a számszerű eredményre törekvő munkamódszer, ill. munkaszakasz. Hó végi, év végi hajrá. A hajrában minden készletet felhasználtak.
